Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Hosszas várakozás után csütörtökön eljött a nap, hogy a 39 éves egykori angol válogatott támadó szögre akassza a stoplist…
— Jermain Defoe OBE (@IAmJermainDefoe) March 24, 2022
A jelenleg az angol harmadosztályban (League One) szereplő Sunderland rutinos támadója, Jermain Defoe a csütörtöki napon közösségi oldalán keresztül jelentette be visszavonulását:
“Huszonkét év után úgy döntöttem, visszavonulok a profi futballtól. Elképesztően nehéz döntés volt, amit a családommal és a hozzám közelálló emberekkel együtt hoztam meg. A futball örökre a véremben marad, és büszkeséggel, valamint elégedettséggel tölt el, ha visszanézek a karrieremre. Sosem felejtem el azt a szeretetet, amit a pályafutásom során kaptam. Köszönöm nektek!”
A 39 esztendős támadó karrierje legszebb éveit a Tottenham együttesénél töltötte, melyet 2004 és 2008, valamint 2009 és 2014 között erősítette. Defoe a két különböző megszakítás alatt összesen 276 mérkőzésen viselhette a londoni csapat mezét, a klub színeiben 91 találatot jegyzett. Tagja volt a 2008-ban Ligakupát nyerő egyletnek. Ezen kívül Defoe hazájában a West Ham United, a Bournemouth és a Portsmouth mezét viselte, továbbá megfordult az MLS-ben szereplő Toronto FC és a skót Rangers alkalmazásában.
Defoe 2004 és 2017 között 57 alkalommal lépett pályára az angol nemzeti együttesben, melyben 20 találatig jutott.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…