Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata
Kötelezik a párizsi klubot a kifizetésre, de inkább fellebbeznek a döntés ellen
Thiago Motta legénysége öt forduló után sem kapott gólt a bajnokságban!
Redzic duplájával diadalmaskodtak a szerdahelyiek…
Egy félidő alatt lerendezték a mérkőzést a liverpooliak…
Csak erősebb idegzetűeknek ajánljuk…
A bajorok francia szélsője két-két gólt és gólpasszt jegyzett…
A szlovák bajnokság (Fortuna Liga) felsőházi rájátszásának ötödik fordulójában a vasárnap délutáni órákban a listavezető Slovan Bratislava és a felvidéki FC DAC 1904 együttese mérte össze tudását egymással…
Talán még az előzetesen vártnál is simábban eredménnyel zárult a szlovák bajnokság rangadója, a Slovan Bratislava 3-1-es győzelmet aratott az FC DAC 1904 ellen.
A szerdahelyiek kezdőcsapatában három magyar játékosért is szoríthattunk: a kapuban Veszelinov Dániel és a jobb szélen Szánthó Regő egyaránt második alkalommal kapott helyet a kezdő 11-ben, míg a csatársorban Balogh Norbert a harmadik startját abszolválta. A mérkőzés kiegyenlített küzdelemben indult, ám első nagy lehetőségét a pozsonyi gárda gólra váltotta: a 27. percben Szánthó rövid felszabadítását követően a Serie A-t is megjárt cseh légiós, Jaromir Zmrhal kapáslövéssel volt eredményes. A hátrányba kerülést követően a DAC igyekezett átvenni az irányítást, kisvártatva Verlinden és Szánthó is veszélyeztetett, de mindkettőjük lehetősége kihasználatlan maradt. Az első játékrész végeztével a Slovan 1-0-s előnyben volt. A szünet utáni folytatásban azonnal újabb gólt szerzett a hazai gárda, miután Mustafic jobb oldali beadását Ibrahim Rabiu vágta a hálóba az ötös előteréből. Tíz perccel később a harmadik találattal a házigazda minden kérdést eldöntött, az imént eredményes Rabiu lekészítéséből Alen Mustafic vette be Veszelinov kapuját. A 65. percben a Slovan színeiben pályára lépett Holman Dávid. A harmadik góllal a meccs eldőlt, a vendéglátók azért még egy kapufáig eljutottak, de újabb találatot már nem szereztek, viszont a hosszabbítás perceiben egy szöglet után a ghánai Sharani Zuberu jóvoltából legalább a szépítés összejött a vendégek számára.
A Slovan továbbra is utcahosszal vezeti a bajnokságot, a szerdahelyiek pedig a negyedik helyen tartózkodnak.
Slovan Bratislava – FC DAC 1904 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Zmrhal (27.), Rabiu (46.), Mustafic (59.), ill. Zuberu (90+2.)
(Tabella: eredmények.com)
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata
Kötelezik a párizsi klubot a kifizetésre, de inkább fellebbeznek a döntés ellen
Thiago Motta legénysége öt forduló után sem kapott gólt a bajnokságban!
Redzic duplájával diadalmaskodtak a szerdahelyiek…
Egy félidő alatt lerendezték a mérkőzést a liverpooliak…
Csak erősebb idegzetűeknek ajánljuk…
A bajorok francia szélsője két-két gólt és gólpasszt jegyzett…
Ismét nagy gól az uruguayitól
Több mint egy évvel ezelőtt csatlakozott az Inter Miamihoz…
Lopetegui csapatának nem volt reális esélye a pontszerzésre…
Dárdai Palkó csereként beállva a hajrában zárta le a mérkőzést…
Utol akarják érni a Manchester Cityt és az Arsenalt
Ezért vette fel a Rossoneri mezét az egymás elleni meccs lefújása után…
Idén nyáron igazolta le őt a francia csapat!
Szeptember 23-tól 27-ig Grassroots-hetet tartanak…
A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…