Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
A katalánok Levante elleni győztes gólját jegyző Luuk de Jong érthető módon elégedetten, a következő gondolatokkal értékelt a Barca TV-nek a lefújást követően.
(Photo by Quality Sport Images/Getty Images)
Mint ismert, a holland csatár ezúttal is a kispadról beszállva, szerzett fontos találatot a katalánoknak. De Jong mint, mondta, készen áll akár a “szuper-csere’ szerepére is, hiszen a legfontosabb a csapat sikere.
“Gól lőni fantasztikus érzés, ám amikor ezzel kirántod a mélységből a csapatodat, az egészen különleges! Szerencsére megtettem már párszor az idei szezonban, de még mindig nem tudok betelni az érzéssel.” – idézi a Barca TV a 31 esztendős csatárt.
“Nem játszottunk jól, de nyertünk, és ez a legfontosabb. A csapat egyre jobb és jobb lesz, folyamatosan fejlődünk, aminek köszönhetően az önbizalmunk is megnő. Azt hiszem büszkék lehetünk újra a Barcára!” – értékelte röviden a találkozót a holland játékos.
“Amikor a csapatnak szüksége van rám, itt vagyok, készen állok! A társaim tudják, hogyan találhatnak meg a kapu előtt. Jól érzem magam a szerepemben, most már túl vagyok a nehézségeken, így a Covidon is, csak játszani szeretnék, gólokat lőni!” – tette még hozzá Luuk de Jong, aki zsinórban a hetedik győzelemhez segítette a Barcát a La Ligában.
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…