Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
2-2-es döntetlenre végződött a Manchester City és a Liverpool rangadója az angol bajnokság (Premier League) vasárnapi játéknapján, így továbbra is nyílt a versenyfutás a két bajnokesélyes között…
(Photo by Michael Regan/Getty Images)
A Manchester City katalán menedzsere, Pep Guardiola a kétszeri vezetés ellenére elégedetten értékelt a Liverpool elleni döntetlen után:
“Remek mérkőzést játszottunk. Nyerhettünk volna, hiszen kétszer vezettünk, és valóban, ezzel a döntetlennel életben hagytuk őket, de egy ennyire kiváló ellenféllel szemben ez nem jelenthet csalódást. Nem érzem azt, hogy tompábban kezdtek volna, mi voltunk azok, akik nagy nyomást tudtunk rájuk helyezni, és amikor kicsit kijöttek, akkor az elfutásaink is jól működtek ellencsapásként. Megvoltak a helyzeteink, a lövéseink 1-1-nél is, nem gondolnám, hogy egy pillanatig is kiengedtünk volna.
Tudtuk, hogy elképesztően fontos és kőkemény meccs vár ránk. Tisztában voltunk vele, hogy akár nyerünk, akár kikapunk, még sok van hátra, így meg főleg semmi nem dőlt el. Ezzel együtt nincs okunk bánkódni, hiszen még mindig mi vagyunk előrébb. Egy pont a különbség, ami talán lehetne több is, de a lényeg az, hogy tudjuk, ha megnyerjük mind a hét hátralévő meccsünket, akkor mi leszünk a bajnokok. A saját kezünkben van a sorsunk. A képlet egyszerű, a megvalósításhoz vár még ránk némi munka. A teljesítmény bennünk van, fantasztikusan játszottunk egy kiváló ellenfél ellen.”
A PL 2021-2022-es szezonjának vége előtt hét fordulóval a Manchester City az élen egy ponttal előzi meg a második helyezett Liverpoolt.
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…