Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Sokak tetszését elnyerő videót tett közzé a TikTok-profilján a Manchester City egyik legfontosabb tagja, Kevin De Bruyne: a belga válogatott középpályás azt mutatta be, hogyan telik egy napja a családjával.
(Photo by David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)
De Bruyne a videó leírásában a legnagyobb támogatóinak nevezte a közvetlen hozzátartozóit: feleségét, Michéle Lacroix-t, két fiát, Mason Miliant és Rome-t, valamint lányát, Surit.
A 30 esztendős játékos 2017-ben házasodott meg. Családja rengetegszer megjelenik az Etihad Stadionban, amikor az Égszínkékek pályára lépnek, a bejegyzésből pedig az is kiderül, hogy a családapa valóban óriási támogatást kap a szeretteitől. Íme:
@kevindebruyne My biggest support! 💙 #MCILIV #ManCity #fyp ♬ Paradise – Ikson
De Bruyne legutóbb a nagy rivális Liverpool ellen lépett pályára – gólt is szerzett –, a felvételek is azt a meccsnapot dolgozzák fel.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…