Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
Az AC Milan hősies győzelmet aratott vasárnap este a Lazio vendégeként az olasz bajnokság (Serie A) 34. fordulójában…
(Photo by Danilo Di Giovanni/Getty Images)
A bajnoki címért harcoló éllovas AC Milan vezetőedzője, Stefano Pioli volt csapata, a Lazio legyőzését követően elégedetten értékelt:
“Boldognak és elégedettnek kell lennünk a mérkőzéssel kapcsolatban és a szurkolóink miatt is, akik ismét fantasztikusnak bizonyultak. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, és a helyükben dühös lennék, mert nem kapnak elég megbecsülést az emberektől, pedig most már évek óta a legmagasabb szinten bizonyítanak.
Megpróbáljuk minden hátralévő mérkőzésünket megnyerni. Nem biztos, hogy sikerül, de mindent meg fogunk tenni érte. Furcsa mód rosszul kezdtük a meccset, és kaptunk egy elkerülhető gólt, de bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk visszatalálni a helyes útra, meccsben maradni, és tovább hajtani. A Lazio remek csapat, nem könnyítették meg a dolgunkat, de így is sikerült egy nap lépést tennünk előre. Tudjuk, hogy nem könnyű a sorsolásunk, de mindig a soron következő mérkőzéssel kell foglalkoznunk, és megtennünk minden tőlünk telhetőt.”
A Rossoneri két ponttal előzi meg a városi rivális Inter csapatát úgy, hogy nekik még négy, az ellenfélnek azonban öt mérkőzése van hátra az olasz bajnokság idei kiírásából. A Nerazzurri meccspótlására szerdán kerül sor a Bologna ellen.
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!