18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Megkezdődött az utolsó őszi forduló, amely hivatalosan a tavaszi második volt. A listavezető Debrecen kétgólos előnyt herdált el Mezőkövesden.
Fagyos talajon, alig ezer néző előtt rendezték meg a bajnokit. A Mezőkövesd és a Loki egyaránt támadólag lépett fel, ennek következtében remek összecsapás kerekedett ki, igaz az első félidő első fele inkább a mezőnyfutballról szólt. Egy-egy kósza lehetőség után Sidibe tizenharmadik percben eleresztett próbálkozása jelentette az első labdarúgásra emlékeztető jelenetet. A folytatásban a Mezőkövesd kontrái hordozták magukban a veszélyt. A huszonnegyedik percben Novakoviccsal szemben maradt Menougong, a csatár lövését azonban bravúrral védte a szerb kapus, az ellentámadásból pedig megszerezte a vezetést a vendégcsapat. Ludánszki beívelését Sidibe tudta a védők szorításában Kulcsár elé fejelni, a debreceni támadó jobbról a hosszú sarokba pörgetett. A folytatásban próbálkozott becsülettel a Véber-legénység, ám a Loki némileg veszélyesebben játszott.
A szünetben Pilibaitis helyét Harsányi, Kiss Máté helyét Bogdány Csaba vette át a kékeknél, Kondás Elemér nem cserélt. Rögtön az elején be kellett mutatnia egy nagy bravúrt Horváth Tamásnak, Ludánszki fejesét kaparta ki a léc alól. Alig telt el öt perc, amikor szépítési lehetőség adódott a hazaiak előtt, de Bognár István gurítása gyengére sikerül Ludánszki apró lökése miatt. Egy perccel később Melczer szöglete rövid, és a debreceni ellentámadás góllal zárult, ezúttal Szakály hozta fel a labdát, majd remekül tálalt a kilépő Bouadla elé, aki Vaskó mellől lőtt Horváth kapujába. Hét perccel később les miatt érvénytelenített gólt szerez a ’Kövesd, Melczer fejelt a kapuba. Az utolsó huszonöt percben egyre veszélyesebb a hazai csapat, ennek következtében Bognár remekül lépett be a tizenhatosra, majd kényszerítőzött Harsányival, Lázár viszont otthagyja a kezét, amiben elesik Bognár, Vad II. határozottan a tizenegyespontra mutat, és sárgával jutalmazza a válogatott védő mutatványát. A büntetőt Melczer lőtte higgadtan, és bár Novakovics érezte az irányt, védeni nem tudott. Egy csapásra megélénkült a DVSC. A kövesdi játékosok azonban apróbb tüskékkel bizonytalanították el a hajdúságiakat. A hajrára aztán újfent bebizonyosodik, hogy a DVSC-nek veszélyes a kétgólos előny. Ezúttal Melczer ívelt saját térfeléről Menouougong felé, ám Máté elfejelte elő, pechjére éppen az érkező Harsányi elé, aki bal külsővel kialakította a végeredményt. A hazaiak teljesen megérdemelten tartottak otthon egy pontot, habár a győzelmük sem lett volna meglepő a játék képe alapján. A Debrecen újfent bebizonyította, hogy hiába a magabiztosnak tűnő kétgólos vezetés, még innen is képes majdnem kikapni. Ezzel azonban már biztosan éllovasként mehetnek pihenőre Szakály Péterék, míg a Mezőkövesd nem kiesőhelyen várja a tavaszi folytatást.
Mezőkövesd – Debrecen 2-2 (0-1)
Mezőkövesd, 1000 néző, vezette: Vad II. István (Erős Gábor, Kelemen Attila – L. Tóth Lajos – Andó-Szabó Sándor, Takács János)
Mezőkövesd: Horváth T. – Hegedűs Cs., Szalai V., Vaskó, Gévay – Hegedűs D., Kiss M. (Bogdány Cs., a szünetben) – Bognár I., Melczer V., Pilibaitis (Harsányi Z., a szünetben) – Menougong (Farkas B., 88.)
Debrecen: Novakovic – Lázár P. (Brkovic, 73.), Máté P., Mészáros N., Korhut – Ludánszki B. – Bódi, Szakály P., Se. Bouadla (Dombi, 83.) – Sidibe, Kulcsár T.
g.: Melczer V. (68., 11-esből), Harsányi (82.) ill.: Kulcsár T. (28.), Se. Bouadla (53.)
s.: Kiss M. (35.), Bogdány Cs. (82.) ill.: Kulcsár T. (25.), Se. Bouadla (65.), Lázár P. (67.)
Gavalovits Sándor
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Versenyezhet a csapat tavasszal, de…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…
Új szerződéssel jutalmazná meg a szezon meglepetéscsapata a kiválóan teljesítő hátvédjét…
Már 2017 óta a liverpooli együttes oszlopos tagja a rutinos labdarúgó…