Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
A Barca, habár rövid ideig hátrányban volt, végül a duplázó Pedro vezetésével magabiztosan intézte el a Cartagena csapatát idegenben, a spanyol Király-kupában.
A tartalékos összeállításban játszó Barcelona – többek között nem játszott a sérülteken kívül Piqué, Xavi, Iniesta és Neymar sem – a Cartagena otthonában nagy meglepetésre ugyan a 16. percben még hátrányba került, a katalán henger végül csak beindult az első játékrész vége előtt. A Barca góljait sorrendben Pedro, Fabregas, majd ismét Pedro és végül a fiatal tehetség Dongou szerezték.
A párharc a papírformának megfelelően lényegében el is dőlt az első meccsen, a Camp Nou-beli visszavágó csupán formalitás lesz, ám annál nagyobb élmény a kis csapat számára! A Barcelona tehát hozta a kötelezőt, ráadásul igen pofás akciókat vezetett és szép gólokat lőttek Pedroék!
A spanyol Király-kupa pénteki eredményei:
Cartagena–FC Barcelona 1–4 G:Fernando 16., ill Pedro 36., 75., Fabregas 42., Dongou 90.
Real Valladolid–Rayo Vallecano 0–0
Algeciras–Real Sociedad 1–1 G:Alfaro 64., ill. Griezman 59.
Lleida Esportiu–Real Betis 1–2 G: Milla 57., ill. Verdú 27. – 11-esből, Molina 43.
Villarreal–Elche 2–2 G: G. dos Santos 23., Aquino 94., ill. Pelegrín 61., Boakye 66.
Racing Santander–Sevilla 0–1 G: Jairo 5.
Nagy Ákos
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…