Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nem adja el hátvédjét a City a Chelsea-nek – sajtóhír

Noha az elmúlt hetekben a Chelsea komoly erőfeszítéseket tett korábbi hátvédje visszaszerzésére, a Manchester City nem engedi el játékosát hozzájuk…

A BBC Sport értesülései szerint annak ellenére, hogy Nathan Aké megegyezett a Chelsea-vel a személyes feltételekről, a Manchester City csapata nem adja el a holland hátvédet a londoni klub részére, mert továbbra is igényt tart a szolgálataira.

A 27 esztendős hátvéd annak idején a “kékek” akadémiáján nevelkedett és 2017-ig erősítette a csapatot. Aké az első csapatban viszont csak 17 meccsen jutott lehetőséghez, többször is kisebb kluboknak adták őt kölcsön. A londoniaktól a Bournemouth-hoz került, ahol három idény alatt alapember lett és a Premier League legjobb védői közé emelkedett. A City 2020-ban tőlük, 41 millió fontért cserébe szerezte meg játékjogát. Aké az elmúlt két év alatt csupán 40 találkozón szerepelt az égszínkékek mezében, ezek alatt hátvéd létére négy gólt szerzett.

Aké 2017 óta 27 alkalommal lépett pályára hazája, a holland nemzeti válogatott színeiben.