Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Everton együttese hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtették a Lilletől Amadou Onanát.
(Photo by Tony McArdle/Everton FC via Getty Images)
Conor Coady megszerzése után újabb igazolást jelentett be a mai nap folyamán az Everton együttese. A liverpooli alakulat ezúttal a középpályán erősített, ahova Amadou Onana érkezett. A belga futballistáért a transfermarkt adatai szerint 36 millió eurót fizetett az Everton, Onana pedig 2027 nyaráig szóló szerződést írt alá. A hivatalos bejelentés után az alábbiakat mondta a 20 éves középpályás:
Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy egy olyan nagy klubban játszhatok, mint az Everton. A tárgyalások kezdetétől azt éreztem, hogy szeretnék, hogy náluk játsszak, és a menedzserrel, valamint a sportigazgatóval folytatott megbeszélések után én is úgy éreztem, hogy szeretnék ennek a projektnek a részese lenni. Alig várom, hogy bemutatkozhassak a csapat fantasztikus szurkolótábora előtt!
Onanát tavaly nyáron szerződtette a Lille 7 millió euróért a Hamburgtól, és ebben az egy szezonban is kulcsfigurájává vált a francia csapatnak, ahol 41 mérkőzésen összesen 3 gólig és 1 gólpasszig jutott.
Onana’s time is now ⌚️ pic.twitter.com/vLLhoBinfu
— Everton (@Everton) August 9, 2022
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…