Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

38 millió Diego Costáért? Nem semmi!

Angliai sajtóértesülések szerint a Premier League listavezetője, az Arsenal nagyon komolyan gondolja az Atlético Madrid támadójának, Diego Costanak a megszerzését.

www.hatharom.com

A szándék igazolását pedig nem is lehetne egyértelműebben kimutatni, minthogy az Arsenal megfigyelői ezen a héten két találkozón is meg kívánják csodálni Diego Costa képességeit. A brazilból spanyol válogatottá vált csatár, és csapata ma a spanyol kupában lesz érdekelt, a Sant Andreu ellen, míg a hétvégén a Levante együttesét fogadják, a Vicente Calderonban.

Állítólag Arséne Wenger januárban mindenképp meg akarja vásárolni Costát, ám ehhez mindenképp mélyen a zsebébe kell nyúlnia. A 25 esztendős játékos ugyanis 2018-ig érvényes szerződéssel rendelkezik, az Atléticonál, fixált kivásárlási ára pedig 38 millió euró. Bár ez valóban hatalmas összeg, az Arsenal megmutatta az elmúlt nyáron, hogy változnak az idők, és már ők is hajlandók mélyen a zsebükbe nyúlni, mint tették azt Mesut Özil esetében is.

Wenger mester persze nem véletlenül nézte ki magának, és figyelteti Costát, hiszen már a holtidényben is mindenképp a támadósort akarta erősíteni, egy igazi befejező csatárral. Azonban a nyári kisérletek (Rooney, Higuaín, Benzema, Jovetic, Ba, és Suárez) mind kudarcba fulladtak. A jó idényt futó Olivier Giroud-nak, a középcsatár posztján pedig egyelőre nincs igazi alternatívája, csak a balhés Nicklas Bendtner, aki továbbra is óriási önbizalmával szeretne kimagaslani.

Természetesen az „Ágyúsoknál” tisztában vannak vele, hogy nem lesz könnyű megszerezniük Costát, hiszen ahogy ők is, úgy a „Matracosok” is a bajnoki elsőségért küzdenek, a saját pontvadászatukban.

Balogh József