Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ferencváros: Megvan az új edző – Németországból importálva

Hivatalos honlapján jelentette be a Fradi, hogy ki lett Ricardo Moniz utódja. A Dortmund korábbi szakvezetője, Thomas Doll érkezett.

Thomas Doll az új vezetőedző – fradi.hu

„A Ferencvárosi Torna Club vezetősége a mai nap folyamán mindenben megegyezett Thomas Doll-lal, így a német szakember hivatalosan is labdarúgócsapatunk új vezetőedzőjének tekinthető.” – olvasható a klub honlapján.

Thomas Doll neve már Moniz menesztése után bekerült a kalapba több más jelölttel együtt. A szakember már a Videoton ellen bajnoki mérkőzést a helyszínen tekintette meg, azóta pedig folyamatosan tárgyalt a zöld-fehérek vezetésével.

Doll 18-szoros német válogatott, vezetőedzőként megfordult a Hamburg, a Dortmund együttesénél is, míg legutóbb az Al-Ahly kispadján ült. Utóbbi csapattól 2012-ben távozott.
A Hamburggal megnyerte az Intertotó-kupát, majd az UEFA kupában a legjobb 16-ig vezette az iparváros csapatát. Egy évvel később a BL-be is bejutott a HSV. A Dortmund 2007 nyarán szerződtette, a sárga-feketékkel kupadöntőt játszhatott, később a Gençlerbirligi és a már említett A-Ahly következett.

Gavalovits Sándor