Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Spurs: A Basel nem adja edzőjét… EGYELŐRE!

Szigetországi sajtóértesülések szerint, a Tottenham lázas edzőkeresésben van, ám az angol klub feladatát nem könnyíti meg, hogy nem sok szabadúszó edző van a piacon. Éppen ebből is kifolyólag kerülhetnek képbe olyan tehetséges, fiatal edzők, akik kisebb csapatoknál ténykednek.

Az iménti jelzősorba illik, a korábbi remek védő, és jelenleg ambiciózus svájci vezetőedző, Murat Yakin is. A 39 esztendős szakember 2012 októbere óta irányítja, az FC Baselt, amellyel már több figyelemre méltó eredményt ért el.

www.11freunde.de

Azonban a svájci média jelentései már még pontosabbak. Az alpesi országban természetesen először szintén „világgá” kürtölték, hogy a londoni klub szemet vetett a kirúgott André Villas-Boas utódjára, ám hamar jött a piros-kékektől a cáfolat, miszerint nem történt kapcsolat felvétel. Sőt, a bázeli vezetők egyben tagadták azt is, hogy a Lazio is kinézte volna magának Yakint:
„Nem vették fel a kapcsolatot, a klubunkkal.” – nyilatkozta a Basel elnöke, Bernhard Heusler.

Sőt, hamarosan maga a főérintett is megszólalt, aki már neveket is említve hűtötte le a kedélyeket:
„Én élvezni akarom az ünnepeket. Nem érintkeztem sem a Lazioval, sem a Tottenhammel.”

A Spurs-nél jelenleg megbízott menedzserként Tim Sherwood dolgozik, és ha rövidtávon képes lesz stabil eredményeket produkálni, akár még maradhat is pozíciójában.

Balogh József