Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb jelölt a Milan kispadjára! Meg fogsz lepődni, vagy mégsem?

Szerencsétlen Massimo Allegri ugyan továbbra is az AC Milan vezetőedzőjének mondhatja magát, ennek ellenére már viszonylag régóta merülnek fel az újabb, és újabb nevek, utódlását illetően.

Oldalunkon már mi is hangot adtunk korábban arról, hogy mennyire is alulteljesít a milánói gárda. Persze egyáltalán nem biztos, hogy ezért Allegri mester a felelős, ám az is biztos, hogy gyors frissítésre van szüksége, a csapatnak. Ezt pedig csak egy edzőváltással lehet elérni, egyik pillanatról a másikra, ami azért még mindig nem jelent semmi biztosat. Sőt, igazi lutrinak tekinthető, főleg abban a tekintetben, hogy jelen pillanatban nem sok elérhető, szabadúszó szakember van, aki méltó, a piros-feketék kispadjára.

A korábbi Seedorf-pletyka után itt a legújabb: a portugál André Villas-Boas érkezhet, a San Siroba. A Portoval szinte mindent megnyerő, még mindig csak 36 esztendős tréner a Chelsea-nél gyorsan bebukott, míg a Tottenhamnél alig kevesebb, mint másfél szezon után telt ki a becsülete. Állítólag a West Bromwich még megpróbálkozik a kispadra ültetésével, ám angliai karrierje gyaníthatóan, ha csak egy időre is, de besült. Éppen ezért lehetne kiváló lehetőség számára, hogy a Milannál újra fellendítse szinte csírájában elhamvadó karrierjét.

www.indeksonline.net

A szóbeszédet megerősítheti a tény, hogy hétvégén, az Inter elelni városi derbin lép pályára a Milan, és verség esetén, szinte garantált Allegri menesztése. Szerencsés esetben pedig karácsonyra már új edzőt is kaphatnak Kakáék, aki jelen verzió esetében nem lenne más, mint Villas-Boas, aki gyaníthatóan utolsó esélyét kapná, egy nagy csapatnál.

Új fejlemények, a vasárnap esti, Derby della Madonnina (milánói városi derbi után” várhatóak.

Balogh József