Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Több távozó Kövesdről, a kispesti légiós „csele” – távirati stílusban

Lassan-lassan csordogálnak a hírek a klubok keretének változásairól. Jelenleg az biztos, hogy Véber György több változást is tervez Mezőkövesden, illetve kurtán-furcsán ért véget egy Honvéd légiós magyar kalandja. Kecskeméten Rajczi Péter is téma.

Mezőkövesd. Öten távozhatnak a borsodi együttestől. A klub honlapja arról számolt be, hogy Véber György tavasszal nem számít Hamar Ádám, Petneházi Márk, Bagi István, Irhás Ignác és Lakatos Béla szolgálataira sem. Hamarral és Petneházival már szerződést is bontott a matyóföldi egyesület.

Honvéd. Novemberben távozott Emanuele Testardi a kispestiektől. A klub tájékoztatása szerint családi okok miatt, ám az egyik genovai lap tudni véli, más áll a háttérben. „Hivatalosan családi problémák miatt költözött haza. Nem hivatalosan azonban úgy tudni, csinált egy csodálatos cselt, csak éppen nem a pályán és nem az ellenféllel szemben, hanem az öltözőben a doppingvizsgálókkal szemben. Szó szerint meglépett a kontrollról. Hogy mitől félt? Csak találgathatjuk. A gyanú szerint a Honvéd felbontotta a kölcsönszerződését, és mivel még két évig megállapodás köti a Sampdoriához, visszatér a bogliascói edzőbázisra.” – írja Il Secolo XIX című napilap.
Tiszeker Ágnes ellenben az esettel kapcsolatban a következőképp reagált: „Tény, novemberben járt a Magyar Antidopping Csoport a Budapest Honvédnál. A vizsgálat során öt mintát vettünk, s kivétel nélkül mindegyik negatív eredménnyel zárult. Csak magyar játékosokat vizsgáltunk, s a futballisták együttműködtek velünk. Az UEFA, az Európai Labdarúgó-szövetség is tarthat ellenőrzést, de egyelőre nem kaptam értesítést arról, hogy ők jártak-e a kispesti csapatnál november óta. Ha ellenőriztek volna, s lett volna valami gond, mondjuk valaki nem jelenik meg a vizsgálaton vagy ellenszegül, arról már biztosan értesítettek volna.”

bsport.hu

Kecskemét. Rajczi Péter szénája rosszul áll a „Hírös Városban”. Ezt maga az érintett sem tagadta, aki kifejtette, hogy megromlott a viszonya a lila-fehérek vezetőségével: „Az indok egyszerű, megromlott a viszonyom a vezetőkkel és nem szeretnénk, hogy ennek a csapat lássa a kárát, ezért megpróbálunk békében elválni. Mindkét fél számára ez a legjobb megoldás, hiszen egyikünk sem akarja, hogy elmérgesedjen a viszony, remélem, hogy december végére lezárul az ügy.” Rajczi egy éve igazolt a lila-fehérekhez, és bár stabil kezdő volt, kénytelen távozni. Hírek szerint a Vasas és a Szolnok is szívesen látná a korábbi válogatott csatárt.

Gavalovits Sándor