A Liverpool hozta a kötelezőt a Bolognát fogadva, míg a Juventus parádés mérkőzést játszott a Lipcse otthonában!
A Benfica négy góllal küldte haza Lisszabonból az Atlécio Madridot…
Példátlan dolgok is történtek a katalán csapattal!
Lois Openda kiválóan ugratta ki a szlovén támadót, aki nem hibázta el a helyzetét…
“Benne van a bravúrfaktor a játékban…”
A Sahtar Doneck hálóját vette be!
A rutinos középhátvéd, David López nevéhez fűződik a találat…
A holland szakember úgy gondolja, túljutnak a jelenlegi nehézségeken
Lionel Scaloni kitűzte a világbajnok névsorát a következő selejtezőkre…
A 2005-ben elhunyt egykori kiváló csatár 1957-1965-ig erősítette a torinói gárdát, majd később még a Napoliban is megfordult
Az FC Bayern München együttesének alkalmazásában álló fiatal német futballista kölcsönben Gelsenkirchen városában köthet ki.
Hétszer becserélték a Bundesligában, kétszer a Bajnokok Ligájában, valamint a Német Kupában. Jan Kirchhoff nem tudott igazán meghatározó alakjává válni ennek a bombaerős bajor csapatnak – erre számítani is lehetett. A 23 esztendős védő a januárban kölcsönben távozhat a Bayerntől, a Bundesligából hárman is bejelentkeztek érte, a legnevesebb érdeklődő az FC Schalke 04.
“Tiszta sor, hogy az ember egy ilyen játékos felől érdeklődik. A Bayern ki akarja őt kölcsönözni. Mi szívesen szerződtetnénk, ilyen szándékunk már akkor is volt, mielőtt Münchenbe igazolt volna.” – erősítette meg a ‘Sky‘-nak Horst Held, a Schalke sportigazgatója klubja szándékait.
A korábban a Mainz trikójában futballo Kirchhoffot még az 1.FC Nürnberg és az Eintracht Frankfurt is szívesen a keretében tudná. A legnagyobb fejlődési lehetőséget minden bizonnyal a Schalke tudná neki biztosítani, ahol a védelem őszi teljesítménye alapján nem áll jelenleg helyzete magaslatán.
A szőkés német a Mainz saját nevelésű játékosa. Tagja volt a német korosztályos válogatottaknak, a nyáron szignált szerződést a Bayernnel, mely három évre szól. A nagy konkurrencia miatt azonban nem igazán jut szóhoz, amennyiben kölcsön játékosként jól teljesít, mindenképpen erősségévé válhat Josep Guardiola együttesének.
Kostyál Balázs
A Liverpool hozta a kötelezőt a Bolognát fogadva, míg a Juventus parádés mérkőzést játszott a Lipcse otthonában!
A Benfica négy góllal küldte haza Lisszabonból az Atlécio Madridot…
Példátlan dolgok is történtek a katalán csapattal!
Lois Openda kiválóan ugratta ki a szlovén támadót, aki nem hibázta el a helyzetét…
“Benne van a bravúrfaktor a játékban…”
A Sahtar Doneck hálóját vette be!
A rutinos középhátvéd, David López nevéhez fűződik a találat…
A holland szakember úgy gondolja, túljutnak a jelenlegi nehézségeken
Lionel Scaloni kitűzte a világbajnok névsorát a következő selejtezőkre…
A 2005-ben elhunyt egykori kiváló csatár 1957-1965-ig erősítette a torinói gárdát, majd később még a Napoliban is megfordult
Dibusz Dénes szerint a Tottenham a modern futballt képviseli
A Liverpool győzött, a Real Madrid kikapott ebben a körben…
Történelmi mérföldkövek közelébe ért a lengyel klasszis…
Pénzbüntetés és felfüggesztett utazási tilalom…
Nem válogatta meg a szavait…
A “Kékek” létszámfeletti játékosával erősítené meg keretét januárban José Mourinho…
Csiki Anna úgy gondolja, hogy a Ferencváros akár meglepetést is okozhat a Spurs ellen…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Juventus és a RB Leipzig…
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…