Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ezért szereti Klopp a karácsonyt

A Borussia Dortmund edzője mindennel kapcsolatban elmondja, mit gondol, így tett a jelenleg zajló ünnep kapcsán is.

Nehéz őszt tudhat maga mögött Jürgen Klopp. A BVB edzőjének a sok sérüléssel akadtak gondjai, kidőlt szinte a teljes védelem és a középpályásól is sokan hiányoztak. Az eredmények sem jöttek úgy, ahogy azt eltervezték, bár a Bajnokok Ligájában a csoportjukat az utolsó körben megnyerték, a Bundesligában csak a negyedik helyet foglalják el.

Pár nap, amikor még Jürgen Klopp is nyugodt (Bild.de)

“Ez a legnyugottam idő az évben, amit a családdal lehet eltölteni. Szép, hogy az egész világ csöndben áll – még a labdarúgás is. Teljesen el lehet engedni. Nekem, mint edzőnek és embernek is nagyszerű dolog ez!” – mondta a ‘Rheinischen Post’-nak adott interjújában Klopp.

Klopp és a BVB számára remekül jön a szünidő és a nyugalom. A Signal Iduna Parkban ugyanis elveszítette utolsó négy bajnoki találkozóját a csapat. “El fog tartani egy ideig, amíg ezt feldolgozzuk. Ez nagyon értesítően érződik.”

De most itt az idő a pihenésre. A tavaszi fordulóra pedig ismét számolhat Klopp olyan meghatározó játékosaival, mint Mats Hummels, Lars Bender, Marcel Schmelzer, és Ilkay Gündogan is visszatér januárban.

Kostyál Balázs