A csapat edzője adott tájékoztatást…
A Liverpool hozta a kötelezőt a Bolognát fogadva, míg a Juventus parádés mérkőzést játszott a Lipcse otthonában!
A Benfica négy góllal küldte haza Lisszabonból az Atlécio Madridot…
Példátlan dolgok is történtek a katalán csapattal!
Lois Openda kiválóan ugratta ki a szlovén támadót, aki nem hibázta el a helyzetét…
“Benne van a bravúrfaktor a játékban…”
A Sahtar Doneck hálóját vette be!
A rutinos középhátvéd, David López nevéhez fűződik a találat…
A holland szakember úgy gondolja, túljutnak a jelenlegi nehézségeken
Lionel Scaloni kitűzte a világbajnok névsorát a következő selejtezőkre…
Egybehangzó sajtóértesülések szerint José Mourinho az Inter középpályására feni a fogát. A híreket a játékos ügynöke is megerősítette és azt is elárulta, hogy a transzfer már csak a két klubon múlik.
A szóban forgó labdarúgó Fredy Guarín a milánóiak kolumbiai válogatott irányítója, akit az angol toppcsapatok élénken figyelnek, ám a legkomolyabban a Chelsea érdeklődik. Marcelo Ferreyra a játékos menedzsere a következő képen nyilatkozott – “Jártunk Londonban az Inter képviselőivel és a Chelsea vezetőségével találkoztunk! Megerősíthetem, hogy a Chelsea akarja Fredyt, innentől a két klubon áll a megegyezés. Amennyiben sikerül közös nevezőre jutniuk, akkor mi is megkezdhetjük a tárgyalásokat. Az átigazolás létrejöhet, de ha mégsem sikerülne, Fredy az Interben is jól érzi magát.”
Guarín még 2012 januárjában szerződött a kék-feketékhez, akkor a Porto csapatát hagyta a háta mögött. Azóta minden sorozatot figyelembe véve 72 almalommal húzta magára az Inter mezét és ezen alkalmak során 13 gólt és 26 gólpasszt osztott ki. A transfermarkt.de 18 millió euróra becsli játékjogának árát, a hírek szerint pedig ekkora összeget lenne hajlandó letenni az asztalra a Chelsea fontra átszámítva.
Őszi Ádám
A csapat edzője adott tájékoztatást…
A Liverpool hozta a kötelezőt a Bolognát fogadva, míg a Juventus parádés mérkőzést játszott a Lipcse otthonában!
A Benfica négy góllal küldte haza Lisszabonból az Atlécio Madridot…
Példátlan dolgok is történtek a katalán csapattal!
Lois Openda kiválóan ugratta ki a szlovén támadót, aki nem hibázta el a helyzetét…
“Benne van a bravúrfaktor a játékban…”
A Sahtar Doneck hálóját vette be!
A rutinos középhátvéd, David López nevéhez fűződik a találat…
A holland szakember úgy gondolja, túljutnak a jelenlegi nehézségeken
Lionel Scaloni kitűzte a világbajnok névsorát a következő selejtezőkre…
A 2005-ben elhunyt egykori kiváló csatár 1957-1965-ig erősítette a torinói gárdát, majd később még a Napoliban is megfordult
Dibusz Dénes szerint a Tottenham a modern futballt képviseli
A Liverpool győzött, a Real Madrid kikapott ebben a körben…
Történelmi mérföldkövek közelébe ért a lengyel klasszis…
Pénzbüntetés és felfüggesztett utazási tilalom…
Nem válogatta meg a szavait…
A “Kékek” létszámfeletti játékosával erősítené meg keretét januárban José Mourinho…
Csiki Anna úgy gondolja, hogy a Ferencváros akár meglepetést is okozhat a Spurs ellen…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Juventus és a RB Leipzig…
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…