Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Heitinga római légiósnak állna

Nyáron jár le az Evertonnál John Heitinga szerződése, de a fővárosi klub már élénken érdeklődik a holland válogatott iránt. A játékos a La Gazetta dello Sportnak beszélt lehetséges Rómába szerződése kapcsán, és bár konkrétum egyelőre nincs, ő szívesen költözne az örök városba.

Fotó: evertonfc.com

A 30 éves védő öt év után válik szabadon igazolhatóvá nyáron az Evertonnál, mivel valószínűleg tűnik, hogy nem marasztalják tovább a Goodison Parkban. Az utolsó két szezonban nem is számított fix kezdőnek.

Heitinga megerősítette az AS Roma érdeklődését, de állítólag több Seria A-s csapat is figyelemmel kíséri. A La Gazetta dello Sportnak mindjárt az elején leszögezte, hogy egyelőre semmi hivatalos fejleményről nincs szó, és illetve megerősítette, hogy nagy az esély az Evertontól való távozására.

„Róma?” – kérdezett vissza a játékos, majd hozzátette: „hallottam az érdeklődésükről, de konkrétum legkorábban csak jövő héten lesz. Jelenleg várakozok, viszont a spanyol és az angol bajnokság után szívesen kipróbálnám magam az olasz élvonalban is, ahonnan több csapat is érdeklődött már felőlem. Olaszországban a Farkasok a legjobbak között vannak, így ha az érdeklődésük komoly, néhány napon belül rendezhetjük a részleteket” – zárta a beszélgetést a holland hátvéd.

Piller Krisztián