Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ismét Zavadszky emléktornát rendez az MTK

Újfent szomorú apropóból kerül sor kispályás tornára az MTK rendezésében. Hét esztendeje annak, hogy elhunyt az utolsó olyan labdarúgó, aki világversenyre juttatta ki válogatottunkat. Zavadszky Gábor 2006-ban, mindössze harminckét évesen hagyta itt a földi világot.

Korábban rendre nagycsapatok vívták ezeket a tornákat, majd az évek során elmaradoztak. Az első alkalommal a BS-ben, majd a Körcsarnokban rendezték meg az emléktornát. Utóbbit összekötve a szintén fájdalmasan fiatalon elhunyt Bánka Kristóf emléktornával. Azóta pedig csak a kék-fehérek ápolják egykori közönségkedvencük emlékét. Ezúttal sem lesz másként, igaz most szűk körben fociznak és emlékeznek a szeretett középpályás emlékére.

December 27-én, pénteken, azaz holnap reggel a második kerületi Kolozsváry Tamás utcai sporttelepen kerül sor a tornára. Nem lesz ott szintén korábbi klubja, a Ferencváros és a Dunaújváros sem. Helyettük az MTK öregfiúk, a jelenlegi élvonalbeli csapat, a női együttes, a szurkolók csapata, a veteránok és az edzők együttesei játszanak két csoportban.

A csoportok:
A.
– Profik
– Oxygen
– Professzorok
– Veterán
– Ultras

          B.
– Baráti Kör
– Öregfiúk
– Old Boys
– Női csapat
– Edzők

A program:
9:00 VETERÁN – PROFESSZOROK; NŐI CSAPAT – OLD BOYS
9:30 ULTRAS – PROFIK; EDZŐK – BARÁTI KÖR
10:00 OXYGÉN – VETERÁN; ÖREGFIÚK – NŐI CSAPAT
10:30 PROFESSZOROK – PROFIK; OLD BOYS – BARÁTI KÖR
11:00 ULTRAS – OXYGÉN; EDZŐK – ÖREGFIÚK
11.30 VETERÁN – PROFIK; NŐI CSAPAT – BARÁTI KÖR
12:00 PROFESSZOROK – OXYGÉN; OLD BOYS – ÖREGFIÚK
12:30 ULTRAS – VETERÁN ; EDZŐK – NŐI CSAPAT
13:00 PROFIK – OXIGÉN; BARÁTI KÖR – ÖREGFIÚK
13:30 PROFESSZOROK – ULTRAS; OLD BOYS – EDZŐK

ELŐDŐNTŐ: 14:00 A 1 – B 2; B 1 – A 2
14:30 3. HELYÉRT: BÜNTETŐK
14:45 DÖNTŐ
15:30 EREDMÉNYHIRDETÉS DÍJÁTADÁS

A tornát két, fűtött pályán bonyolítják le, emellett lesz büfé is, ahol étkezésre és italfogyasztásra is lesz alkalom.
Aki teheti látogasson ki, hogy ezzel is adózzon a fiatalon elhunyt játékos emlékének.

Gavalovits Sándor