A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Még csak a negyedik fordulójánál jár a Bajnokok Ligája csoportköre, mégis több topcsapat máris az életéért küzdhet, hogy megmaradjon számára a remény a tavaszi folytatásra. Az FC Barcelona együttesének egy győzelem és két vereség után fontos lesz mai rangadója az Inter ellen.
Bajnokok Ligája csoportkör – 4. forduló
„A” csoport
Száguld az idei szezonban a nyári keretfrissítést sikeresen magába építő Napoli. A Spalletti-legénység talán a legjobbját nyújtotta múlthéten, az Ajax elleni odavágón. A nápolyiak nem csak az olasz bajnokságot, de saját BL-négyesüket is vezetik, és egy mai sikerrel már a továbbjutásukat is bebiztosíthatják. Eközben a Liverpool szintén közelebb léphet a tavaszi folytatáshoz, amihez egy olyan takaréklángos győzelem is elég lehet, mint amit egy hete produkáltak az Anfielden a Rangers ellen. Igaz, a „Vörösöket” egyre több kritika éri manapság, ami tekintve az Arsenal elleni hétvégi zakót, aligha meglepő.
18:45 Napoli – Ajax (tv: Sport 1, élő)
21:00 Glasgow Rangers – Liverpool (tv: Sport 1, élő)
„B” csoport
Hatalmas meglepetés, hogy az FC Brugge vezeti a csoportját, ráadásul kapott gól nélkül. A belga együttest talán már csak egyetlen bravúr pont választja el a túléléstől, amelyért sokkal jobban kell imádkoznia az egymást körbeverő Atlético-Porto-Leverkusen számára. Utóbbi kettő ráadásul egymás ellen játszik ma este. A világ-, és Európa-bajnok Xabi Alonso ma este mutatkozik be a BL-ben vezetőedzőként a leverkuseni kispadon. A Bundesligában fantasztikus győzelemmel kezdett a baszk szakember.
18:45 Atlético Madrid – Club Brugge
21:00 Leverkusen – FC Porto
„C” csoport
Kétarcú csapat az FC Barcelona, mely számára akár sorsdöntő is lehet ez a hét. Ha a katalánok ma kikapnak az Intertől, búcsút mondhatnak továbbjutási álmaiknak. Sőt, Xavi csapatát már a hétvégi, Real Madrid elleni bajnoki klasszikus is nyomaszthatja. Visszavágni van miért az olaszoknak, lévén Milánóban a kék-feketék nyertek, kissé vitatható körülmények között.
21:00 FC Barcelona – Internazionale (tv: M4 Sport, élő)
21:00 Viktoria Plzen – Bayern München (tv: Sport 2, élő)
„D” csoport
Egyelőre teljesen megjósolhatatlan a D jelű kvartett végkimenetele. A Spurs formája nagyjából egy állandó közepesen jó teljesítmény, máskérdés, hogy ezt képes-e felülmúlni az aktuális ellenfél. Utóbbinak az egyértelmű mérőszáma az lehet, hogy ma este a frankfurtiak képesek lesznek-e megfogni a Harry Kane és Heung-min Son jelentette halálos párost. A csoportot vezető Sporting ma egy bravúros eredménnyel valóban megmutathatja, hogy akár a tavaszi folytatásra is méltó.
21:00 Sporting CP – Olympique Marseille
21:00 Tottenham Hotspur – Eintracht Frankfurt
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…