A Bayern München kilenc gólt vágott a Dinamo Zagrebnek…
Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár együttese hivatalos oldalán jelentette be, hogy hosszú ideig nem számíthatnak meghatározó középpályásukra, Rúben Pintora.
Mint arról beszámoltunk, a Fehérvár együttese a legutóbbi fordulóban hazai pályán 1:0-ra alulmaradt az Újpesttel szemben. A gyenge teljesítmény mellett komoly érvágásként érte a csapatot, hogy Rúben Pinto súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a találkozón. A portugál középpályás azóta átesett az orvosi vizsgálatokon, amelyekből kiderült, hogy beigazolódtak a sejtések, Pinto ugyanis Achilles-ín szakadást szenvedett, ami miatt meg kell őt műteni, és nagyjából 6 hónapot kell kihagynia.
Pinto számára nem lesz ismeretlen az ilyen hosszú ideig tarto rehabilitáció, mivel tavaly nyáron a felkészülés során is hasonló sérülést szenvedett, ami akkor a bal lábát érintette, de a tavaszi szezonban már csapata segítségére tudott lenni.
A Bayern München kilenc gólt vágott a Dinamo Zagrebnek…
Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
A sérültek számában is elkezdett versenyezni a Real Madrid és az FC Barcelona…
Több topcsapat is kiszemelte magának!
Már Luis Castro utódját is megtalálhatták…
Szabadon igazolható játékosként teheti mindezt…
Tavaly novemberben tett váratlan kijelentést…
Több kérője is akad a katalán csapat kulcsjátékosának!
Hazája egyik legnagyobb ígéretének tartják a 17 esztendős játékost…
Az edző elmondta, hogy miben kell fejlődnie a magyar játékosnak…
Új színösszeállításban léphetnek majd pályára a katalánok…
Mindössze egy meccset nyert vele a csapat…
Az AC Milan – Liverpool rangadó mellett pályára lép többek között a Real Madrid, a Bayern München és a Manchester United is…
“Katasztrófa vele együtt játszani…”
Nincs megfelelő állapotban a gyepszőnyeg…
Az elnök tájékoztatást adott a helyzetről…