Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megsérült a Tottenham sztárja, veszélyben lehet a vb-szereplése

A Tottenham 2-0-s győzelmet aratott az Everton ellen az angol bajnokság (Premier League) szombati játéknapján…

(Photo by Julian Finney/Getty Images)

A Tottenham mégsem lehet maradéktalanul elégedett a győzelem után, ugyanis a találkozó második félidejében vádlisérülés miatt le kellett cserélni az Everton korábbi játékosát, Richarlisont:

“Nagyon közel állok az álmom megvalósulásához, a világbajnokságon való szerepléshez. Remélem, hogy mihamarabb meggyógyulok, de szenvedtem már hasonló sérülést, még amikor az Evertonban játszottam, és akkor körülbelül két hónapig nem tudtam szerepelni. Aggódom” – jelentette ki a brazil játékos.

A Spurs megerősítette, hogy Richarlison várhatóan a vasárnapi napon esik át MRI-vizsgálaton, melyet követően okosabbak lesznek az állapotával kapcsolatban.

A 25 éves brazil szélső nyáron mintegy 50 millió font ellenében igazolt a Tottenhamhez, ahol viszont az első kilenc fellépésén képtelen volt betalálni a PL-ben. Richarlison két gólt szerzett már a BL-ben, így 13 mérkőzésről két találattal bír a londoni gárda színeiben.

Az idei világbajnokság alig több mint egy hónap múlva, november 20-tól veszi kezdetét Katarban. Richarlison 2018 óta 38 mérkőzésen 17 gólt szerzett a válogatottban.