Egyelőre hivatalos tárgyalások még nem kezdődtek…
Már 10 hónapja nem talált magának új klubot
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Az újdonsült Aranylabda-győztes a díjátadót követően számos interjút adott, például a spanyol Onda Cero-nak is, amelyben a jövőjéről is beszélt.
(Photo by Marc Piasecki/WireImage)
A spanyol rádiótól többek között arról is kérdezték Benzemát, 34 évesen, karrierje csúcsán hogyan tervezi jövőjét. A francia klasszis egyértelmű választ adott.
“Az első álmom teljesült azzal, hogy a Real Madridhoz igazolhattam! Összességében abszolút elégedett ember vagyok, hiszen a Real Madrid mellett arról álmodtam, hogy vehessek egy házat az édesanyámnak, illetve megnyerjem az Aranylabdát. Most már mindegyik teljesült.” – kezdte gondolatmenetét Benzema,
“Számomra nem létezik más opció a Real Madridnál. Innen szeretnék visszavonulni!” – fogalmazott Benzema, akinek szerződése a jövő nyárig érvényes a blancóknál, ám Spanyolországban kész tényként kezelik, hogy a klub és a francia klasszis hamarosan bejelenthetik a hosszabbításban.
Egyelőre hivatalos tárgyalások még nem kezdődtek…
Már 10 hónapja nem talált magának új klubot
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!