Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: hatalmas meglepetéssel indul a 13. forduló, a Nottingham legyőzte a Liverpoolt! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 13. fordulójának nyitó mérkőzésén a kiesőhelyen álló Nottingham Forest a Liverpoolt látta vendégül.

(Photo by Joe Giddens/PA Images via Getty Images)

Az első percektől kezdve igyekezett magához ragadni a kezdeményezést a Liverpool együttese, amely a 9. percben már közel is járt a vezetés megszerzéséhez. Egy hosszú indítást Carvalho vett le jól a 16-on belül, majd megpróbálta eltenni a labdát Henderson lábai között, de a kapus jól zárta a szöget és hárítani tudott. Ezen kívül még egy ígéretesebb helyzetet tudott kidolgozni a Pool az első félidőben. Milner beadása után van Dijk fejelhetett volna üresen a kapura, de ő inkább a középen érkező Firminonak akarta áttenni a játékszert, ám a fejese túl erősre sikeredett. A Nottingham a kompakt védekezés mellett leginkább a kontrákra igyekezett építeni és pár alkalommal sikerült is megvalósítaniuk egy-egy ellentámadást, ám Lingard és Kouyaté lövését is könnyedén hárította Alisson.

A második játékrész elején aztán megszerezte a vezetést a Nottingham! Egy szabadrúgást követően Cook adta be a szélről a labdát, amit Awoniyi tett a kapura. A támadó lövése először a kapufát találta el, de a kipattanót már Alisson hálójába tette, 1-0! Az 57. percben közel járt az egyenlítéshez a Liverpool, de Elliott közeli lövését Henderson nagy bravúrral védeni tudta. Nem sokkal később a Nottingham újabb gólt szerezhetett volna egy ellentámadás végén, ám Milner utolsó védőként blokkolta Gibbs-White lövését. A 69. percben már Alisson bravúrjára volt szükség, amikor Johnson lövését kellett a sarokból kipiszkálnia a brazil hálóőrnek. A 85. percben majdnem összejött az egyenlítés a vendégek számára, de Alexander-Arnold fejesét védte nagy bravúrral Henderson. Ezt követően ismét komoly esélyt dolgozott ki a Nottingham, Yates közeli próbálkozását tudta védeni Alisson, meccsben tartva a csapatát. A 92. percben egy újabb Henderson bravúrra volt szükség, miután van Dijk fejelhetett közvetlen közelről a kapura, de az angol kapus ezt is hatástalanítani tudta. Végül a Liverpool már nem tudott újabb veszélyes helyzetet kialakítani, így Awoniyi góljának és Henderson bravúrjainak köszönhetően megszerezte a 3 pontot a Nottingham!

Nottingham Forest – Liverpool 1-0 (0-0)
Helyszín:
City Ground Vezette: P. Tierney
Gólszerző:
Awoniyi (55.) ill.-
Sárga lapok: Worrall (88.), Freuler (89.) ill. Gomez (54.)
Kiállítás: -ill.-

Nottingham: Henderson – Williams (Lodi 72.), McKenna, Cook, Aurier – Kouyaté (Mangala 80.), Freuler, Yates – Lingard (Johnson 64.), Awoniyi (Worrall 64.), Gibbs-White Vezetőedző: Steven Cooper

Liverpool: Alisson – Milner (Alexander-Arnold 62.), Gomez, van Dijk, Robertson – Elliott, Fabinho, Jones – Salah, Firmino (Oxlade-Chamberlain 77.), Carvalho (Henderson 62.) Vezetőedző: Jürgen Klopp

A mérkőzés összefoglalója:

A 13. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Nottingham Forest – Liverpool 1-0
16:00 Everton – Crystal Palace (Tv: Match 4)
16:00 Manchester City – Brighton (Tv: Spíler 1)
18:30 Chelsea – Manchester United (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
15:00 Aston Villa – Brentford
15:00 Leeds United – Fulham
15:00 Southampton – Arsenal (Tv: Match 4)
15:00 Wolverhampton – Leicester City (Tv: Spíler 1)
17:30 Tottenham – Newcastle United (Tv: Spíler 1)

Hétfő:
West Ham United – Bournemouth (Tv: Aréna 4)

A bajnokság aktuális állása:


Standings provided by Sofascore