Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hamiskás ManUtd, szenzációs Hull győzelem – Videóval

Lehet bármennyire tartalékos is a Manchester United együttese, papíron mindenképp erősebb holmi Norwichnál. Hangsúlyozzuk papíron, ugyanis David Moyes tanítványai már hetek óta takarék lángon égve gyűjtögetik a pontokat. Vajon így tették ezt ma is?

Premier League; 19. forduló
Norwich City – Manchester United 0-1
Gólszerző: Welbeck (57. perc)
Nem lövünk le most már nagy poént, de a MU sorozatban hatodik tétmeccsét nyerte meg. A találkozó maga egyébként inkább volt izzadtságszagú brusztolás, mint igazi látványosság. Mondhat bárki bármit, bizony ez a United még mindig nem az, amely az utolsó pillanatban is képes kicsikarni a gyôzelmet. Persze a lényeg a három pont megszerzése, ami sikerült is, a hatodik helyre felkúszó vendégeknek.

www.goal.com

Hull City – Fulham 6-0
Gólszerzők: Elmohamady (49. perc), Koren (60., 84.), Boyd (63.), Huddlestone (67.), Fryatt (74.)
Csak a számokat látva, azt hihetnénk, hogy nem tudáskülönbség volt a két együttes között, hanem a vendég voltak emberhátrányban. Pedig nem. Az elsô játékrész góltalansága után a Hull egy hatost rámolt be, a szakadék felé, fék nélkül száguldó Fulhamnek.


All Goals – Norwich City 0-1 Manchester Utd… by The-Best-Games

Hull City 6-0 Fulham (All Goals) by videosondailymotion
Balogh József