Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újra élre léptek az Ágyúsok, kiütéses Tottenham siker – videók

Az utolsó 2013-as bajnoki mérkőzésekre került sor a Premier League-ben. A Newcastle a bajnokaspiráns Arsenalt, a Tottenham pedig a Stoke City-t fogadta. Az egyik brusztolós, a másik sima londoni sikerrel ért véget. Az Arsenal zárta élen a bajnokság első felét.

Oliver Giroud fejelte vissza az élre az Arsenalt

Newcastle – Arsenal 0-1 (0-0)
g.: Giroud (65.)

Ezúttal több alapember is hiányzott a londoniaktól, hiszen Özil vállsérülés, Ramsey kisebb sérülés, míg Vermaelen és Arteta betegség miatt hagyta ki az északi kirándulást, amely sokáig nem alakult fényesen, bár a Wenger-fiúknak akadt nem egy nagy lehetősége a mérkőzés folyamán, ám a gól csak nem akart összejönni. Furcsa volt látni, hogy a „Szarkák” abszolút védekezésre rendezkedtek be, holott a támadósorban több remek játékosuk is akad. Alan Pardew menedzser azonban nem akart túl nagy kockázatot vállalni, ennek itta meg a levét a második félidőben. Alig húsz perccel a szünet után egy Giroud felhőfejessel kerültek előnybe a vendégek, akik a lefújásig már nem hagytak teret a hazaiaknak, ámde a védelemnek így is volt dolga bőven. A győzelem végül a vendégeké lett, és ez a siker azt jelenti, hogy az elmúlt időszak gyengébb eredményei ellenére az Ágyúsok fordulnak első helyen a tavaszi tizenkilenc meccsre. Giroud amúgy majd két hónap után szerzett újra gólt a PL-ben.

Tottenham – Stoke City 3-0 (1-0)
g.: Soldado (37., 11-esből), Dembelé (65.), Lennon (69.)

A késő délután játszott találkozón a hazaiak végig irányítva hozták a kötelezőt, de ez sem volt elég arra, hogy az edzőcsere után dobogóközelbe kerüljenek a londoniak. Ugyan Soldado az első játékrész hajrájában megszerezte a vezetést, majd a második játékrészben előbb Moussa Dembelé, illetve Aaron Lennon is betalált, a Stoke egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet a White Hart Lanen.

Gavalovits Sándor