Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
A Ferencvárosi TC hivatalos honlapján adott ki közleményt, melyben tájékoztatnak, hogy válságosra fordult a klub trinidadi légiósának állapota.
Idézzük a közleményt: „Akeem Adams, a Ferencváros labdarúgójának állapota az orvosok heroikus küzdelme ellenére három hónappal a súlyos szívinfarktust követően a tegnapi nap folyamán válságosra fordult. Akeem a keringését stabilan tartó műszív kezelés mellett jelentős méretű agyvérzést szenvedett el, ami mára veszélybe sodorta a játékos központi idegrendszeri funkcióit.
A közvéleményt a továbbiakban a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika kezelőorvosaival történő folyamatos konzultáció mellett az FTC fogja, kizárólag a hivatalos honlapján keresztül tájékoztatni.
A család, az Akeem életéért küzdő orvosok és a klub tisztelettel ennek figyelembevételét kéri a sajtó munkatársaitól.”
A kommünikét olvasva felkészülhetünk a legrosszabbra, hiszen az agyvérzés után már csodaszámba menne, ha a fiatalember felépülne. Mindenesetre a Foci Klub olvasói és szerkesztősége nevében kívánjuk a legjobbakat Adams-nek.
Gavalovits Sándor
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…