Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
Kedden várhatóan elhagyhatja a kórházat Franck Boli, az OTP Bank Ligában címvédő és éllovas Ferencváros labdarúgója, aki vasárnap a Zalaegerszeg ellen 2-1-re megnyert hazai bajnoki mérkőzésen szenvedett fejsérülést.
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
Boli a második félidő elején összefejelt Huszti Andrással, majd hosszas ápolás után hordágyon vitték le a pályáról, írja az MTI. A ferencvárosi klub honlapján hétfőn közölte: az elefántcsontparti csatár CT-je negatív lett, de eszméletvesztése miatt 48 órára megfigyelésre benntartják.
A csapatorvos dr. Reha Gábor elmondta: Boli továbbra is jól érzi magát, viszont az első félidőn kívül semmire sem emlékszik a ZTE elleni meccsből. Hozzátette: várhatóan kedden délelőtt hazaengedik.
Bolit hétfőn meglátogatta a kórházban Dibusz Dénes, a csapat kapitánya, valamint Tokmac Nguen, aki a támadó egyik legjobb barátja.
Az FTC legközelebb csütörtökön játszik, az Európa-liga csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában a török Trabzonspor vendége lesz a tavasszal már biztos nyolcaddöntős – az egyenes kieséses szakasz első fordulóját így erőnyerőként kihagyó – népligeti alakult, amely azt követően vasárnap a bajnokságban a MOL Fehérvár otthonába látogat. Azt követően az OTP Bank Ligában még két találkozó vár a Ferencvárosra idén.
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…