Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Már a télen érkezik a belga tehetség a Bundesligába

Eredetileg csak a nyáron csatlakozott volna a VfL Wolfsburg csapatához a fiatal középpályás, de nem minden a tervek szerint történik.

Már a nyáron hivatalosan bejelentették, hogy Junior Malanda a VfL Wolfsburg együttesében folytattja pályafutását. A Zulte-Waragem alkalmazásábal álló fiatal belga kölcsönben maradt hazájában. A kölcsönszerződés a szezon végéig élt volna, amennyiben a Waragem továbbjut az Európa Liga csoportköréből és kevesebb, mint öt pont hátránya van a belga bajnokságban a listavezetővel szemben. Ezek közül egyik sem érvényesült, így Malanda már januártól Németországban játszik.

Junior Malanda tavasszal már a Wolfsburg trikójában fog játszani – kicker.de

A mindössze 19 esztendős Malanda teljesítményére nem lehetett panasz az ősszel: a bajnokságban három gólt szerzett és további hármat előkészített, az Európa Ligában pedig kétszer volt eredményes. Az U21-es belga válogatott a ‘Wolfsburger Nachrichten’ értesülései szerint a következő hétvégén a farkasokkal tart az edzőtáborba. Malanda szerződése 2018-ig szól Wolfsburgban.

Malanda fiatal kora ellenére már szűk ötven belga élvonalbeli találkozüt tudhat a háta mögött. A tehetség már el is köszönt csapatától, a hétvégén az alábbi szöveget írta ki Twitter oldalára: “Ezzel egyszerűen csak meg akarom köszönni!”

Kostyál Balázs