Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A korábbi várakozásoknak megfelelően az olasz bajnoki címvédő AC Milan együttese újabb egy évvel meghosszabbította sikeredzője szerződését…
(Photo by Giuseppe Cottini/Getty Images)
Az AC Milan a hétfő esti órákban jelentette be, hogy további egy évvel, 2025-ig meghosszabbította vezetőedzője, Stefano Pioli 2024-ig szóló kontraktusát a csapat élén.
Az 57 éves pármai születésű szakembert 2019 októberében nevezték ki a Rossoneri élére, és már az első szezonjában sínre tudta tenni az együttest, majd a 2020-2021-es idényben a bajnokságban a második, a legutóbbi kiírásban pedig az első helyig kormányozta őket. Pioli hosszú évek után újra BL-be és Olaszország tetejére vezette a Milant. A tavalyi bajnoki cím idején Piolit nem meglepetésre az év edzőjének választották a Serie A-ban. A szakember irányításával a milánóiak 153 mérkőzésből 87-et nyertek meg 37 döntetlen és 29 vereség mellett.
A rutinos szakember az előző idény megnyerését leszámítva semmilyen nagyobb címet nem nyert csapataival. Pioli azelőtt a Serie A-ban volt a Lazio, a Fiorentina és az Inter edzője is, de jobbára csak kisebb csapatokat gardírozott, mint a Chievo vagy a Bologna.
A címvédő AC Milan 12 forduló alatt szerzett 26 pontjával jelenleg a harmadik helyet foglalja el a Serie A tabelláján.
Official Statement: Stefano Pioli ➡️ https://t.co/7u5AsIwvr5
Comunicato Ufficiale: Stefano Pioli ➡️ https://t.co/VpTITwuGZp#SempreMilan pic.twitter.com/dSPMJyAFle
— AC Milan (@acmilan) October 31, 2022
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!