Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: tovább őrzi veretlenségét a Napoli! – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 14. fordulójának nyitó mérkőzését a listavezető Napoli játszotta, amely az Empolit látta vendégül.

(Photo by Francesco Pecoraro/Getty Images)

Kevés lehetőséget, de nagy Napoli fölényt hozott a mérkőzés első félideje. A hazaiak az első játékrész során 75%-ban birtokolták a labdát, míg az Empoli minden erejét felemésztette a védekezés, a saját térfelükről nem is nagyon tudtak kimozdulni az első 45 percben. A Napoli a nagy fölény ellenére kevés alkalommal tudott komoly helyzetet kialakítani. A legveszélyesebb kísérletek Raspadorira jöttek ki, aki előbb a 38. percben közelről eresztett meg egy lövést, de ez pont középre tartott, így nem okozott gondot Vicario kapusnak, majd a 45. percben már a vendégek hálóőre is tehetetlen lett volna, de az olasz támadó próbálkozása kevéssel elsuhant a kapu mellett. A szünetre így 0:0-s állással mehettek a felek.

A második játékrészben sem változott a játék képe, a Napoli fölénye továbbra is jelentős volt, ám ezúttal már jóval több lövéssel próbálkoztak, amik viszont többnyire pontatlanok vagy igen távolról elengedett próbálkozások voltak. A 62. percben aztán Osimhen járt nagyon közel a gólszerzéshez, de a fejese kevéssel elszállt a léc felett. A támadó pár perccel később ismét kulcsszereplő volt, a 68. minutumban ugyanis büntetőt harcolt ki! A megítélt tizenegyest a csereként beálló Lozano értékesítette, a kapus ugyan érezte az irányt, de csak beleérni tudott a lövésbe, 1-0! A 74. percben tovább nőttek az Empoli gondjai, Luperto ugyanis megkapta a második sárgáját, így idő előtt mehetett zuhanyozni! A Napoli igyekezett is kihasználni a lehetőséget, hogy minél hamarabb lezárják a találkozó sorsát, de erre egészen a 88. percig kellett várni. Ekkor Lozano beadására Zielinski érkezett középen, aki kapásból a hálóba vágta a játékszert, 2-0! Spalletti tanítványainak így 8 pontosra nőtt az előnye az AC Milannal szemben, a címvédő ugyanis a Cremonese otthonában hullajtott pontokat.

Napoli – Empoli 2-0 (0-0)
Helyszín:
Stadio Diego Armando Maradona Vezette: L. Pairetto
Gólszerzők:
Lozano (69., Zielinski (88.) ill. –
Sárga lapok: Ostigard (57.) ill. Bandinelli (15.), Satriano (22.), Luperto (39.), Parisi (61.), Henderson (90.)
Kiállítás: -ill. Luperto (74.)

Napoli: Meret – Rui, Ostigard, Kim, Di Lorenzo – Ndombele (Zielinski 64.), Lobotka (Demme 90.), Anguissa – Raspadori (Lozano 64.), Osimhen (Simeone 90.), Politano (Elmas 64.) Vezetőedző: Luciano Spalletti

Empoli: Vicario – Stojanovic, Ismajli, Luperto, Parisi – Haas (Akpa Akpro 59.), Marin (Ekong 85.), Bandinelli (Grassi 73.), Baldanzi (Henderson 73.), Bajrami – Satriano (Lammers 59.) Vezetőedző: Paolo Zanetti

A mérkőzés összefoglalója:

A 14. forduló eredményei és további programja:

Kedd:
Napoli – Empoli 2-0
Spezia – Udinese 1-1
Cremonese – AC Milan 0-0

Szerda:
18:30 Lecce – Atalanta
18:30 Sassuolo – AS Roma (Tv: Sport 1)
20:45 Fiorentina – Salernitana (Tv: Sport 2)
20:45 Inter – Bologna (Tv: Sport 1)
20:45 Torino – Sampdoria

Csütörtök:
18:30 Verona – Juventus (Tv: Sport 1)
20:45 Lazio – Monza (Tv: Sport 1)

A bajnokság aktuális állása:


Standings provided by Sofascore