Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Seriea A: Atalanta-blama, római pontvesztés! – erdmények

A Serie A 14. fordulójának szerdai játéknapja egy nagy meglepetéssel kezdődött, miután az Atalanta kikapott Leccében; a másik találkozón bár közel állt a három ponthoz José Mourinho csapata, végül pontokat veszített a Sassuolo vendégeként. 

 (Photo by Donato Fasano/Getty Images)

Lecce – Atalanta 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Baschirotto (27.), De Francesco (29.) illetve Zapata (40.)

Jobban kezdte a találkozót a bergamói együttes, amely aztán szűk fél óra elteltével mégis két gólos hátrányba került.

Miután a szünet előtt még összejött a szépítés az Atalantának, még nagyobb meglepetés, hogy a nagy mezőnyfölény ellenére újabb gólt már nem szerzetek a vendégek, a nagyot küzdő, az eredményt is jól őrző Lecce ellen.

A Napoli ellen elveszített rangadó úgy tűnik a kelleténél jobban megviselte az Atalantát.

 

Sassuolo – AS Roma 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Pianomnti (85.) illetve Abraham (80.)

Kiegyenlített találkozón hiába szerzett vezetést lélektanilag az egyik elgjobb pillanatban, a hajrá legelején José Mourinho együttese, az AS Roma mégsem tudta megnyerni a találkozót, miután a Sassuolónak volt válasza Tammy Abraham találatára.

A pontvesztéssel az AS Roma elszalasztott egy újabb esélyt arra, hogy előrébb léphessen a tabellán.

 

Keddi eredmények: 

Napoli – Empoli 2-0
Spezia – Udinese 1-1
Cremonese – AC Milan 0-0

 

A forduló további programja:

Szerda:

20:45 Fiorentina – Salernitana (Tv: Sport 2)
20:45 Inter – Bologna (Tv: Sport 1)
20:45 Torino – Sampdoria

 

Csütörtök:
18:30 Verona – Juventus (Tv: Sport 1)
20:45 Lazio – Monza (Tv: Sport 1)

 

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore