A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Tovább folytatja a hihetetlen menetelését a Newcastle, ezúttal a Chelsea esett a Szarkák áldozatául…
(Photo by Stu Forster/Getty Images)
Mesébe illő menetelést tudhat a magáénak a Newcastle, hiszen Eddie Howe csapata nem csak minden októberi díjat zsebelt be a hét folyamán, hanem tovább folytatta a veretlen menetelését, ezúttal egy igazi nagyágyú, a Chelsea ellen.
Graham Potter csapata hiába próbálkozott, a válogatott játékosokon látszott, hogy már inkább a saját biztonságukat tartják a legfontosabbnak, mintsem a foggal-körömmel való küzdést, azonban a londoniak még ennek ellenére is megszorongatták a hazaiakat, ám Willock egy igazi klasszikus bombával köszönt be Mendy kapujába, így megszerezve a vezetést, majd mint később kiderült a három pontot is a csapata számára.
A Newcastle az előnye tudatában magabiztosan ölte a játékot, majd a lefújást követően a két csapat ennek is köszönhetően egymásnak esett, azonban a Chelsea indulatai mit sem változtatnak azon, hogy az együttes nem tudott elmozdulni a nyolcadik helyről felfelé, míg a Szarkák immár mindössze csak két pontra vannak a tavalyi címvédő Manchester City mögött a tabellán.
Newcastle – Chelsea 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Willock (67.) ill. –
Kiállítás: – ill. –
A 16. forduló eddigi eredményei és további programja:
Szombat:
Manchester City – Brentford 1-2
Bournemouth – Everton 3-0
Liverpool – Southampton 3-1
Nottingham Forest – Crystal Palace 1-0
Tottenham – Leeds United 4-3
West Ham United – Leicester City 0-2
Newcastle United – Chelsea 1-0
20:45 Wolverhampton – Arsenal (Tv: Spíler 1)
Vasárnap:
15:00 Brighton – Aston Villa (Tv: Match 4)
17:30 Fulham – Manchester United (Tv: Spíler 1)
A tabella aktuális állása:
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…