Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Ismét győzött, így immár öt pontos előnnyel zárhatja az őszt az Arsenal, a lemaradó Manchester City előtt…
(Photo by Nigel French/PA Images via Getty Images)
Kisebbfajta győzelmi kényszerben várhatta a Wolves elleni mérkőzését az Arsenal, hiszen a Manchester City a játéknap nyitómérkőzésén kapott ki a Brentfordtól. Mikel Arteta csapata pedig kihasználta a címvédő bukását, és a Wolves legyőzésével immár 5 ponttal vezeti az angol élvonal tabelláját.
A Farkasok azonban közel sem adták könnyen magukat, a londoni klub egészen az 55. percig küzdött ellenfelével, amikor a csapata fiatal kapitánya, Odegaard tudott előlépni, hogy megszerezze a csapata számára a vezetést, majd a norvég karmester a 75. percben is meg tudta zörgetni a hálót, így bebiztosítva a vezetést a csapata számára.
Ödegaard duplája így 3 pontot ért az Ágyúsoknak, ami azt jelenti, hogy a londoni klub 5 pontos előnnyel várhatja a világbajnokság utáni folytatást, míg Pep Guardioláék újabb nyerhető mérkőzésen hullajtottak pontokat…
Wolves – Arsenal 0-2 (0-0)
Gólszerzők: – ill. Ödegaard (55. 75.)
Kiállítás: – ill. –
A 16. forduló eddigi eredményei és további programja:
Szombat:
Manchester City – Brentford 1-2
Bournemouth – Everton 3-0
Liverpool – Southampton 3-1
Nottingham Forest – Crystal Palace 1-0
Tottenham – Leeds United 4-3
West Ham United – Leicester City 0-2
Newcastle United – Chelsea 1-0
20:45 Wolverhampton – Arsenal (Tv: Spíler 1)
Vasárnap:
15:00 Brighton – Aston Villa (Tv: Match 4)
17:30 Fulham – Manchester United (Tv: Spíler 1)
A tabella aktuális állása:
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!