Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: az utolsó percekben húzta be a győzelmet az AC Milan – videóval

Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 15. fordulójának vasárnapi játéknapján játszotta utolsó mérkőzését az AS Roma és az AC Milan is idén.

(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)

A José Mourinho vezette csapat nincs túl jó formában, azonban így is megvolt arra a lehetőségük, hogy a világbajnokság előtt európai kupaszereplést érő helyen végezzenek, ha legyőzik hazai környezetben a Torinót, ami azonban végül nem jött össze, sőt, az egy pontnak is örülhettek a fővárosiak.

Igazán komoly lehetőségekkel nem kényeztettek el minket a csapatok, de gólból is csak kettő esett. A vezetést a vendégek szerezték meg az 55. percben Karol Linetty révén, aki Wilfried Singo beadásánál kiválóan ment fel a magasba, majd bólintott a kapuba (0-1). A hajrá igazán paprikásra sikeredett, egy vitatott szituációban a játékvezető nem valószínű, hogy a legjobb ítéletet hozta meg, amelynek José Mourinho hangot adott, így a kiállítás sorsára jutott. Majd a hosszabbításban Andrea Belotti büntetőt hibázott, viszont később Paulo Dybala tekert kiválóan kapura, ami a felső lécről pattant ki, azonban a lepattantót Nemanja Matic kapásból gyönyörűen a hálóba vágta (1-1), amivel legalább egy pontot otthon tudott tartani a Roma.

AS Roma – Torino 1-1 (0-0)
Helyszín: Stadio Olimpico (Róma), Játékvezető: A. Rapuano
Gólszerzők: Matic (90+4′) ill. Linetty (55′)
Kiállítva: José Mourinho (89′ – pályán kívül)

A mérkőzés videós összefoglalója:


A milánóiak számára nagyon fontos volt a győzelem, ugyanis, ha kikapnak, akkor már 11 pontra eltávolodott volna tőlük az éllovas Napoli. A találkozó azonban jobban nem is kezdődhetett volna a számukra, hiszen a 2. percben Olivier Giroud passzát követően a portugál válogatott támadó, Rafael Leao tudott eredményes lenni (1-0). A korai hátrány ellenére az első félidőben a vendégek játszottak jobban, ami egy egyenlítő találatban is megmutatkozott, ugyanis a 28. percben Antonin Baraknak sikerült eredményesnek lennie (1-1). Emellett még Saponara is betalálhatott volna a 8. minutumban, de csak a kapufát találta el.

A szünetben összeszedte magát a Rossoneri, de a Fiorentina sem játszott feltett kézzel. Mindkét oldalt alakultak ki helyzetek, hazai részről Giroud előtt adódott két lehetőség, míg a vendégeknél Ikoné mondhatja el magáról ugyanezt, azaz ő is kétszer találhatott volna be. Azonban a gólig egészen a hajráig kellett várni, és az is egy öngól volt, amely Milenkovic peches labdaérintéséből adódott (2-1). Az AC Milan így továbbra is tartja a 8 pontos hátrányát, de legalább nem nőtt a különbség a Napolival szemben.

AC Milan – Fiorentina 2-1 (1-1)
Helyszín: San Siro (Milánó), Játékvezető: S. Sozza
Gólszerzők: R. Leao (2′), Milenkovic (90+2′) ill. A. Barak (28′)

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 15. forduló teljes menetrendje:

Péntek:
Empoli – Cremonese 2-0

Szombat:
Napoli – Udinese 3-2
Sampdoria – Lecce 0-2
Bologna – Sassuolo 3-0

Vasárnap:
Atalanta – Internazionale 2-3
AS Roma – Torino 1-1
Monza – Salernitana 3-0
Hellas Verona – Spezia 1-2
AC Milan – Fiorentina 2-1
20:45 Juventus – Lazio

 

A bajnokság állása:

Standings provided by Sofascore