A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Tovább folytatódtak a spanyol Király-kupa küzdelmei, ahol még több élvonalbeli gárda kapcsolódott be a küzdelmekbe. Lássuk, hogy teljesítettek az első osztályú csapatok ebben a körben!
A tegnapi naphoz hasonlóan a legtöbb élvonalbeli csapatnak nem okozott komoly gondot az alacsonyabb osztályú ellenfele legyőzése, ám így is akadtak olyan gárdák, amelyek alaposan megszenvedtek, vagy esetleg elhasaltak ezen a próbatételen. Az akadályokat sikerrel vette a Rayo Vallecano, a Celta Vigo, a Real Sociedad és az Athletic Bilbao. A vártnál talán kicsit nehezebben, de kiharcolta a továbbjutást a Sevilla is, míg a Getafe és a Girona csak a kétszer 15 perces ráadásban tudta felülmúlni negyed-, illetve ötödosztályú ellenfelét. Két La Ligás csapat viszont már a legjobb 64 közé sem jutott be, ugyanis a Cadiz a harmadosztályú R. Union otthonában kapott ki egy 93. percben kapott gólnak köszönhetően, míg az Almeria a negyedosztályú Arenteiro ellen maradt alul 2:0 arányban!
Az élvonalbeli csapatok eredményei:
Mollerussa (VI.) – Rayo Vallecano 1-3 (1-1)
Gólszerzők: Magnó (33.) ill. Bebe (23.), Mendez (51.), Camello (78.)
Quintanar (V.) – Girona 1-2 h.u. (0-1)
Gólszerzők: Megias (76. – büntető) ill. Riquelme (17.), Stuani (97.)
CD Algar (V.) – Celta Vigo 1-6 (1-1)
Gólszerzők: Munoz (15.) ill. Cervi (35.), Perez (55.), Rodriguez (59.) Larsen (62.), Galan (84.), Vazquez (90+1.)
Velarde (VI.) – Sevilla 0-2 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Nianzou (30.), Mir (90.)
R. Union (III.) – Cadiz 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Nacho (16., 90+3.), I. Perez (79) ill. L. Perez (15.), Negredo (60.)
San Roque (IV.) – Getafe 2-3 h.u. (1-0)
Gólszerzők: Vazquez Gomez (19.), Santisteban (90+5.) ill. Latasa (48.), Unal (80.), Mayoral (99.)
Cazalegas (VI.) – Real Sociedad 1-4 (0-1)
Gólszerzők: Rivera (68.) ill. Navarro (2.), Sörloth (76., 78.), Merino (80.)
Alzira (IV.) – Athletic Bilbao 0-2 (0-2)
Gólszerzők: -ill. Berenguer (16.), N. Williams (42.)
Arenteiro (IV.) – Almeria 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Escobar (4.), Rafa Mella (79.) ill. –
Kiállítás: – ill. Touré (90.)
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…