Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Puyol rájött, kik az igaz barátai

Az FC Barcelona csapatkapitánya boldog, hogy végre maga mögött tudhatja, a számára sérülésekkel tarkított 2013-as évet, és az új esztendőben újra nagy segítségére lehet klubjának.

www.goal.com

A Barcelona világ-, és Európa Bajnok védője többet volt a partvonalon kívül 2013-ban, mint a gyepen, pedig 35 éves kora ellenére is nagy szüksége van rá a katalán együttesnek, a néha teljesen fejetlen védelemben.

Puyol a most futó szezonban mindössze 6 tétmeccsen léphetett pályára, így Tata Martíno edzőnek nélküle kell összeraknia, a toldott foldott védelmet, ami nem biztos jó előjel, a tavaszi nagy menetelés előtt.

A tapasztalt bekk persze tisztában van vele, hogy bár már eljárt felette az idő, még mindig visszavágyik a pályára, a híres gránátvörös-kék mezbe, alakult bárhogyan is, az előző éve. Puyol a következőt osztotta meg Twitter oldalán, ami abszolút tükrözi töretlen, és odaadó hozzáállását:
„2013 egy nagy nehéz év volt, amiből én sokat tanultam, ugyanis kiderült, hogy kik az igazi barátaim. Boldog, és egészséges 2014-et!” – fogalmazott kissé rejtélyesen, a torzonborz játékos.

Balogh József