Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
A következő két bajnokin nem ülhet le az AS Roma kispadjára a csapat vezetőedzője, José Mourinho. A portugál szakvezetőt még a Torino elleni 1:1-re végződő találkozón állította ki a játékvezető.
(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)
Többeknek az ingerküszöbét átlépte a játékvezető, Antonio Rapuano ténykedése az AS Roma – Torino találkozón, ahol többször is az igencsak érdekes ítéleteivel borozlta a kedélyeket. A véghajrában már a “Farkasok” vezetőedzője, José Mourinho sem jelentett ez alól kivételt, és a 89. percben odarohant a bíróhoz, aki ezt követően kiállította őt. Az indoklás szerint a játékvezető azért mutatta fel a piros lapot Mourinhonak, mert fenyegetően viselkedett vele szemben és nem megengedett jelzőkkel illette őt.
A portugál edző kétmeccses eltiltása azt jelenti, hogy nem lehet ott a kispadnál a Bologna és a Milan elleni bajnokin sem.
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…