Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Álmos meccsen verte a Real, a francia bajnokot – Videóval!

Előzetesen remek mérkőzés volt várható ma délután, a Paris Saint-Germain, és a Real Madrid közötti, hogy katari felkészülési mérkőzésen.

www.goal.com

A kezdősípszónál már rájöhettünk, hogy a Real szinte a lehető legtartalékosabban, de legnagyobb sztárjával, Cristiano Ronaldoval a pályán kezdi a meccset. Ellenben a PSG felállása sokkal inkább emlékezetett az alapcsapat arculatára, lévén a legnagyobb csillagai, mint a Lavezzi – Ibrahimovic – Cavani támadótrió, és a védelemben Thiago Silva egyaránt kezdett.

Az első 45 perc, és annak is különösen az első fele még egyértelműen színvonalas játékot hozott, aminek az eredménye a „Blacok” vezető gólja volt, Jesé révén. A spanyol csapat egyébként még többször is betalálhatott volna, igaz a franciák se ijedtek meg az ellenfélről, és becsülettel adtak feladatot Diego Lópeznek. Az, hogy a meglepően hosszú, jó 20 perces szünetre 0-1-gyel mentek a felek, köszönhető volt, az igen pontatlan befejezéseket bemutató Cavaninak.

A folytatásra már szó szerint egy másik Real Madrid futott ki a gyepre, ugyanis Carlo Ancelotti a teljes kezdő tizenegyet benntartotta az öltözőben. Ha a túloldalon Laurent Blanc ugyanezt meglépte volna, kiváltképp a láthatóan, és hallhatóan közönségkedvenc Ibrával, a meccs totális érdektelenségbe fulladhatott volna. Igaz, az összképet tekintve nem voltunk elkényeztetve, a második játékrészben, már az első perctől kezdve mindenki a lefújást várta, a hatalmas esőben. A hajráig már hiába frissítgetett együttesén Blanc mester, nem tudta ledolgozni a hátrányt, így a nyári, göteborgi egygólos vereség után, ismét alul maradt a Reallal szemben, a Ligue 1 bajnoka.

Qatar Winter Tour
Paris Saint-Germain – Real Madrid 0-1
Gólszerző: Jesé (19. perc)

Balogh József