Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

16 éves fiatal mutatkozott be az olasz válogatottban

Az olasz válogatott 3-1-es győzelmet aratott Albánia felett a szerda esti felkészülési mérkőzésén, melyen történelmi jelentőségű események is történtek…

 

Az olasz válogatottban Simone Pafundi 16 évesen és 247 naposan játszotta első mérkőzését, az Azzurri történetében több mint száz éve nem lépett pályára egy meccsen ilyen fiatal játékos.

Az Udinese ifjú középpályását megelőzően utoljára Pietro Antonio Gavinelli volt nála fiatalabb az olasz nemzeti csapatban, aki 1911-ben 16 évesen és 97 naposan szerepelt a válogatottban. Gavinelli előtt az olasz rekordot Renzo De Vecchi tartotta, aki 1910-ben 16 évesen és 111 naposan lépett pályára Magyarország ellen.

A frissen debütáló játékos tavaly óta rendszeres szereplője volt az olasz U16-os és U17-es válogatottnak, idén pedig az Udinese első csapatában a Serie A-ban is debütálhatott. A felnőtt válogatott bő keretébe eddig edzéslehetőség és szintfelmérés céljából került be, most azonban eljött a nagy pillanata és az Albánia elleni barátságos meccs hajrájában néhány perc erejéig bemutatkozhatott.

Pafundi az olasz válogatott eddigi utolsó világbajnoki címe, a 2006-os döntő napján mindössze 117 napos volt.