A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Spanyol lapértesülések szerint a Sevilla is azon csapatok közé tartozik, ahol felmerült már Memphis Depay szerződtetésének lehetősége.
Az FC Barcelonából elvágyódó holland válogatott játékost a katalán Sport című lap szerint egyenesen a Sevilla sportigazgatója, Monchi kereste meg, annak érdekében, hogy meggyőzze Depayt a váltásról.
A Sport szerint a Sevilla első ízben kölcsönvenné csak Depayt, ami azért is érdekes, mert a korábbi PSV, MU és Lyon játékos szerződése 2023 nyaráig szól Barcelonában, így januárban tudná őt értékesíteni csupán a Barca. A Sevilla megoldása minderre az lenne, hogy átvállalná Depay teljes fizetését – Ami nem feltétlenül egy rossz ajánlat a La Liga fizetési sapkájával ‘hadakozó’ katalánokra nézve számára (…)
A bajnokságban gyengélkedő Sevillában a csapat arca és húzóembere lehetne a 28 esztendős játékos, aki kérdés, mit szól az andalúz kalandhoz?!
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…