Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Sajtóhírek szerint a világbajnoki címvédő Franciaország Ausztrália elleni első csoportmeccsén közel sem biztos, hogy pályára léphet Karim Benzema.
Az Aranylabda győztese a franciák csütörtöki edzésén Katarban először edzett együtt a társakkal, azok után, hogy a hét első felében még odahaza, Clairfontain-ben nem végzett labdás feladatokat. Azonban nagyjából negyed óra elteltével Benzema (Raphael Varane társaságában) külön folytatta a csütörtöki tréninget.
A francia sajtóban megjelentek szerint a válogatott orvosi stábja ugyan speciális tervvel készült a világbajnokság előtti héten a 34 esztendős klasszis számára, ugyanakkor aggasztó lehet, hogy a csapatedzést nem tudta folytatni a csatár.
Egyes hírek szerint ugyan még négy nap van a franciák jövő hét keddi, Ausztrália elleni találkozójáig, ám könnyen lehet, hogy Benzema nem lesz ott Didier Deschamps kezdőcsapatában – Ha más miatt nem, elővigyázatosságból!
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…