Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A tegnapi napon vált biztossá, hogy a szenegáli válogatott klasszisa nem vehet részt az idei világbajnokságon, amely mind csapata, mind pedig a szurkolók számára is óriási érvágás…
(Photo by Mark Leech/Offside/Offside via Getty Images)
A szenegáli válogatottból kieső, Sadio Mané korábbi liverpooli csapattársa, a holland válogatott hátvédje, Virgil van Dijk együttérzően beszélt a játékos sérüléséről:
“Nagyon sajnálom, hogy Sadio nem játszhat ellenünk, mert a világbajnokság megérdemelné, hogy a legjobb futballisták szerepeljenek itt és ő az egyik a legjobbak közül, szegényebb lesz a torna. Egy igazi világklasszis, ráadásul a barátom, hiányozni fog.”
A Bayern München támadóját optimistán nevezték a 26 fős keretbe, mivel úgy tűnt, hogy a harmadik csoportmérkőzésen játékra kész állapotban lehet, azonban mégsem számíthatnak rá. Manét múlt kedden, a Bayern Werder Bremen elleni német bajnokiján kellett lecserélni mindössze 20 perc után, miután egy párharcban rúgást kapott a sípcsontjára, amely sérülés sajnálatos módon távol tartja őt a tornától.
Szenegál a világbajnokság A csoportjában versenyezhet a házigazda Katar, valamint Hollandia és Ecuador társaságában.
A rutinos hátvéd azt is elárulta, hogy szerinte Argentína, Brazília és Franciaország a favorit a torna favoritja, a hollandok esélyeiről nem kívánt beszélni.
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!