Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Farkasok felveszik a kesztyűt

A rómaiak kapusa figyelmeztet mindenkit: csapata komoly erőpróba elé állítja a Juventust vasárnap. De Sanctis alig várja, hogy elkapják végre az Öreg Hölgy copfját.

Fotó: goal.com

A Seria A 18. fordulójának csúcsmérkőzésén a listavezető a második helyezettet fogadja, természetesen mindkét oldalon hatalmas a készülődés. A fővárosiak nyáron szerződtetett kapusának nem lesz idegen a torinói közeg, hiszen maga is tagja volt a Juventusnak ’97 és ’99 között, ha túl sok találkozón nem is védett.

„Készek vagyunk a lehető legnehezebbé tenni számukra a vasárnapi 90 percet, jó formában van a csapatunk, majd meglátjuk, ez mire lesz elég. Nem lesz könnyű a pontszerzés számunkra, de az biztos, hogy nekik se. A legjobb teljesítményünkre kell törekednünk, mert nem növelhetik az ötpontos előnyüket” – mondta bizakodva a 36 éves hálóőr.

Szenzációsan kezdte a szezont a Roma, az első tíz mérkőzésén győzni tudott a Serie A őszi felvonásában. Rossz formában azóta sincsenek a sárga-bordók, ők állnak egyedül veretlenül 17 forduló után az olasz bajnokságban, de a sok döntetlenjük miatt a Juventus meglépett tőlük.

Piller Krisztián