Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Transzferháborúra készül a MU és a Chelsea?

Egybehangzó sajtóhírek szerint Jose Mourinho a Chelsea trénere és David Moyes a Manchester United vezetőedzője egy ugyanazon védőt szemelte ki magának. Indulhat a transzferháború?

A szóban forgó játékos, nem más, mint a fiatal 21 esztendős svájci válogatott védő Ricardo Rodriguez, aki jelenleg a Bundesligában rúgja a bőrt a Vfl Wolfsburg csapatánál.

A név senkit ne tévesszen meg, a fiatalember spanyol felmenőkkel is rendelkezik, ám Zürichben született és mindvégig itt élt, nevelkedett. Első profi csapata a és egyben nevelőegyüttese az FC Zürich volt. Rendszeres tagnak mondhatta magát a svájci utánpótlás válogatottakban, jelenleg pedig a felnőtt keret tagja, sőt mondhatjuk, hogy vezéregyéne a csapatnak. Fiatal kora ellenére immáron 17-szer húzta magára a címeres mezt.

A wolfsburgi kaland 2012-ben vette kezdetét, Rodriguez pedig azóta stabil tagja a gárdának, mondhatni kihagyhatatlan a kezdőcsapatból. Immáron a bajnoki és kupamérkőzéseket egybevéve 64 alkalommal lépett pályára, idén pedig kimondottan jó szezont fut. Remek védőmunkája mellett a támadásokból is kiveszi a részét, ezt misem jelzi jobban, mint 3 gólja és 3 gólpassza.

A nyári átigazolási szezonban a Sunderland kívánta szerződtetni, de akkor a német klub vezetői nemet mondtak a 7.5 millió eurós ajánlatra, mondván játékosuk ennél többet ér.

A január tehát a Chelsea és a Manchester United érdeklődéséről szólhat. A transfermarkt.de 10 millió euróra taksálja a svájci árát, amihez társul egy viszonylag hosszútávú 2016-ban lejáró szerződés.

Ősz Ádám