Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AC Milan: Úgy várják Hondát, mint a megváltót! Részletek!

Az utóbbi két évtized egyik legmélyebb válságát éli, az AC Milan együttese, a sokszoros bajnok, kupa-, és Bajnokok Ligája győztes gárda ugyanis csak a 13. helyen áll a bajnokságban. Épp ezért fontosnak érzik a milánói gárdánál, hogy megfelelő erősítésekkel elérjék, hogy a klub régi fényében tündökölhessen.

www.sulia.com

Már az ősszel hivatalossá vált, hogy a Milan megszerzi, az eddig az orosz CSZKA Moszkvánál karmesterkedő Keiszuke Hondát, akitől nem titkoltan, a támadások hatékonyságának növelését várják.

A piros-fekete együttes híreire szakosodott blog, az AC Milan News gyorsan számba is vette, hogy milyen események várnak a 27 esztendős japán légiósra az elkövetkezendő két hétben, aki papíron mától számít a klub alkalmazottjának. Sűrű program, az szent.

Január 4. : Honda tartózkodási, és munkavállalási engedélyt szerez a tokiói olasz nagykövetségen. Honda felesége, a fi, a testvére, és egy képviselője számára egyaránt. Ezt követően fognak Olaszországba utazni. A malpensa-i reptéren a Milan igazgatója, Umberto Gandini, illetve két ügynök Ernesto Bronzetti és Fabrizio De Vecchi fogja fogadni, akik részt vettek szerződtetésében. Apró adalék, hogy ekkor már Honda, a saját nevével ellátott mezt fogja viselni, amit már előre elküldött neki, a Milan.

Január 5. : Hondát alávetik a kötelező orvosi felülvizsgálatoknak, a La Madonnina klinikán. Ezt követően írja alá a szerződésété, az ACM új székhelyén, a Via Rossin. A kontraktus 2017-ig köti majd a japán játékost, ahhoz a Milanhoz, amelynél szezononként 2,7 millió eurót fog keresni, ami növelhető lesz további bónuszokkal.

Január 6. : Hősünk ott lesz a San Siroban, de még csak a lelátóról figyelheti, az Atalanta elleni bajnokit.

Január 7. : Honda első edzésén vehet részt kedden, az új társakkal.

Január 8. : Ekkor kerül sor az 51-szeres japán válogatott játékos hivatalos bemutatására. A helyszín a San Siro lesz, délután fél egykor.

Január 9., 10., 11. : Honda a többiekkel készül Milanelloban. (Igen, még ezt is áhítattal írták le, az olasz kollégák)

Januárt 12. : A Sassuolo elleni Seria A meccsen debütálhat Honda, mégpedig idegenben.

Január 13., 14. : Edzés Milanelloban.

Január 15. : A frissen igazolt támadó középpályás máris debütálhat a kupában is. A Milan ellenfele, a Spezia lesz a San Siroban.

Januárt 16., 17., 18. : Edzés Milanelloban.

Január 19. : Ha egész idáig nem kapott volna lehetőséget, a Hellas Verona elleni meccsen szinte biztosan bemutatkozik Honda, a Serie A-ban.

További híreink, hogy Honda az elmúlt három hétben intenzíven tanulta az olasz nyelvet, a hazájában töltött pihenője során. A japán, és családja abban a lakásban fog élni majd Milánó, Brera nevű kerületében, ahol korábban, az Intert erősítő Wesley Sneijder lakott. Mellesleg közel lesznek a brazil csapattárshoz, Kakához.

Ugye mindent elmond az olaszok várakozásáról, Hondával szemben, ez a mindenre kiterjedő részletesség?

Balogh József