Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Áll a bál a Laziónál: Reját kinevezték, Petkovic perel

Menesztették a Lazio éléről Vladimir Petkovic vezetőedzőt, és elődjét, Edoardo Reját nevezté ki utódjának a labdarúgócsapat élén – ahogy az várható volt. A leváltott tréner perelni készül, nem sikerült közös nevezőre jutni a válást illetően.

Fotó: foxsportsasia.com

A bosnyák születésű Petkovic az előző szezon előtt vette át a kék-fehérek kispadját, első idényében együttesével megnyerte az Olasz Kupát és hetedik lett a bajnokságban. Az idei szezonban viszont az Európa-liga továbbjutás mellett csapnivalóan szerepel a gárda a Seria A-ban: 17 forduló alatt mindössze 20 pontot sikerült szerezni, ezzel pedig csak 10. a Lazio.

Sajtóértesülések szerint a gyenge eredmények mellett az is hozzájárult Petkovic menesztéséhez, hogy december 23-án megegyezett a svájci szövetséggel, miszerint a nyári világbajnokság után átveszi a válogatott irányítását a távozó Ottmar Hitzfeldtől. De ahogy mi is megírtuk, már az utolsó őszi bajnoki forduló után is ingatag volt alatta a kispad. Reja számára nem lesz ismeretlen a munka, 2010 és 2012 között már irányította a fővárosiakat.

Az ügy nem zárul le az új edző kinevezésével, Petkovic ugyanis perre készül volt kenyéradója ellen. A svájciak leendő szövetségi kapitánya szerint „mélységesen igazságtalanul” bántak vele a klub vezetői, akik potom 100 ezer euróval próbálták kiszúrni a szemét a szerződése felbontásakor. Az 50 éves trénernek elvileg ennek a hatszorosa járna.

Piller Krisztián