Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hazatérhet a Stuttgart korábbi válogatott védője

A spox.com beszámolója szerint a nyár óta pedzegetett klubváltás a közeljövőben megvalósulhat, s Christian Molinaro ismét az olasz élvonalban futballozhat.

Christian Molinaro – focus.de

A 30 esztendős balhátvéd 2010-ben kétszer magára húzhatta a Squadra Azzurra mezét, azonban a korábban a Salernitanát és a Juventust – és kölcsönben a Sienát – is megjárt védő az idei szezonban csupán két tétmérkőzésen jutott szóhoz a „sváboknál” – egyszer-egyszer a Bundesligában és az Európa-ligában lépett pályára.

Mindezek tudatában nem lenne meglepő, hogy a Livorno, illetve a Bologna hívására hazatérne Molinaro. Az egyezség létrejötte elé a stuttgarti vezérkar sem gördítene akadályt, hiszen egyes hírek szerint – bár csak a szezon végén jár le a ballábas labdarúgó szerződése – ingyen elengednék a Serie A-s gárdák valamelyikéhez, hogy a 2,5 millió eurós fizetését megspórolhassák, de kérdéses, lesz-e olyan együttes, amely átvállalja ezt a viszonylag magas keresetet.

Szerző: Budai Levente