Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FTC: Trinidadon hálával emlegetik a magyar klubot

Minden információ, ami az elmúlt napokban nyilvánosságra került Akeem Adams halála után.

Példát mutatott Adams

A trinidadi miniszterelnök-helyettes, Errol McLeod és a korábbi sportminiszter, Anil Roberts is megemlékezett a fiatal labdarúgóról. A miniszterelnök-helyettes egy sajtótájékoztató keretében kérte a résztvevők egyperces főhajtással és csenddel emlékezzenek Akeem Adamsre, majd részvétét fejezte ki részvétét a labdarúgó családjának. A korábbi sportminiszter elmondta, mindig nehéz, ha egy szülő elveszíti gyermekét, ez esetben még fájdalmasabb mindez. Adams kifejezetten tehetséges volt, életét a sportnak szentelte, sok embernek példát mutatott azzal, hogy minden percét kihasználta pályafutását, és Istenadta tehetségét, valamint az utolsó pillanatig harcolt az életéért.

Hazájában ostorozzák a kormányt

A Wired868.com háláját fejezte ki a Ferencvárosnak, akik minden lehetőséggel igyekeztek támogatni a tragikus sorsú futballistát, így például az orvosi kezelések költségeket is állták, nem úgy a trinidadi kormány, amelyről leszedték a keresztvizet. A karibi ország kormánya a gyászban osztozik ugyan, de a szeptemberi szívinfarktus után semmi aggodalmat nem mutatott. Ostorozza a sportminisztert is, aki Barcelonába, az úszó vb-re el tudott utazni, de Budapestre már nem, hogy támogassa Adams családját. A portál szerint a Ferencváros finanszírozza a labdarúgó holttestének hazaszállítását, és a temetést is fizetheti.

Visszavonultatott mez és sportösztöndíj

A Presentation College – ide járt iskolába, és futballozott Adams – visszavonultatja a labdarúgó mezét, illetve sportösztöndíjat alapít. Mindezt a guardian.co.tt adta hírül. A középiskola igazgatója, Dexter Mitchell felajánlotta segítségét a temetés költségeivel kapcsolatban. Közben egy arcképet helyeztek el az iskola főbejáratánál, ám ezt egy nap alatt ellopták. „Akeem egyik osztálytársának édesanyja adta az ötletet, és egy szépen bekeretezett képet tettünk a bejárathoz, ám egy napon belül eltűnt. De van egy másik képünk, és az egyik mangófa alá oda is tesszük, mert szeretnénk, hogy a tanítványaink emlékezzenek rá.” – fogalmazott a gimnázium igazgatója. Minap pedig Trinidad és Tobago sportminisztériuma jelezte, hogy anyagi segítséget nyújt a sportoló családjának a temetéshez, hogy méltó módon búcsúzhassanak el az U17-es és az U20-as világbajnokságon is szereplő Adamstől.

Még nincs pontos időpont a temetésről

Nem tudni mikor helyezik örök nyugalomra Akeem Adams-t, ugyanis a hatóságok még a hazaszállítását szervezik. A múlt hétfőn elhunyt labdarúgó szülőhelyének, Point Fortin hivatalos szervei elküldték a későbbi befogadását igazoló dokumentumokat, azonban Londonon keresztül szállítják haza, így a brit főváros trinidadi képviseletének hivatalos állásfoglalása is szükséges.

Gavalovits Sándor